Pápa

2011.11.04. 06:55

Tiszafa és cinege

Vaszar - A természetismereti vetélkedőt első alkalommal hat évvel ezelőtt, az Ihász Gábor Általános Iskola százéves évfordulója alkalmából rendezték meg. Hagyományt teremtettek, azóta minden évben ősszel sort kerítenek rá. Az alkalomra meghívnak néhány pápai és környékbeli iskolát.

Nagy Imre

Az iskola kapuját gyerekek vigyázzák, ők kísérik a vendégeket a tornaterembe. Én sem közlekedhetek egyedül, rendnek kell lennie. Kísérőm egészen a szervező tanárnőig kalauzol.
 
Őt, Ivánné Péri Hajnalkát kérdezem az előzményekről. - A szándék egyben a kapcsolatteremtés is volt, hiszen meghívottjaink visszahívnak bennünket a saját vetélkedőikre. A csapatok harmadik-hatodik évfolyamos gyerekekből állnak. A vetélkedő anyaga nem kimondottan a tananyagra épül, minden évben választunk egy kiemelt témát. Előminősített referenciaintézmény vagyunk, vetélkedőnket beneveztük egy úgynevezett "jógyakorlatnak". Ha tehát referenciaintézménnyé válunk, az ennek a vetélkedőnek is köszönhető. Alsóban tanító kolléganőm Ferenczyné Hegyi Beatrix, vele közösen szervezzük, én a felsőben biológiát tanítok - mondja a tanárnő.



Azt is megtudom, hogy a vetélkedő egyrészt az elméleti ismeretekre épít, másrészt kézműves tevékenységet rejt, illetve mozgásos elemeket is tartalmaz. A zsűri elnöke hagyományosan az iskola volt diákja, a kistérségben közoktatási szakértőként dolgozó Némethné Takács Cecília. - Már a felhívás is rejtvény: a meghívó levelünkben "mottó" mögé rejtjük a vetélkedő tárgyát. Idén a tiszafa, széncinege szavak utaltak a folyóra, a fákra, az ásványokra és a madarakra. Ez csak egy kis segítség a gyerekeknek, mégis, ebből megtudhatják, hogy a feladatok milyen témák köré csoportosulnak. Kapnak egy otthoni előzetes feladatot is: idén a Tiszáról kellett egy kétperces előadást összehozniuk. Mivel az Apáczai Kiadó bázisiskolája vagyunk, a díjak tekintetében számíthatunk rájuk. Könyvet, pólót, tollat ajánlanak fel. A díjak egy része gyümölcs, illetve a témakört felölelő képek, könyvek. Üres kézzel senki sem megy el tőlünk - mosolyog Hajnalka, aki azt is elárulja, hogy szintén hagyománya a vetélkedőnek, hogy a résztvevőket saját készítésű pogácsára, kalácsra, teára is vendégül látják.
 

Még a szomszéd megyéből is jöttek

A pergő vetélkedőn hat csapat mérte össze a tudását. Mozgalmas, fordulatokban gazdag, élvezetes megmérettetés volt, ahol minden résztvevő gazdagodott tudásban, ismeretekben,  és barátságot is építhetett a társakkal. Az eredmény már csak hab volt a tortán: a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola diákjai végeztek az első helyen, második a szintén pápai Tarczy iskola csapata lett, míg a harmadik helyet a lovászpatonai diákok szerezték meg. A negyedik-hatodik Vaszar, Győrszemere és Gyömöre lett, ők fogadkoztak, hogy jövőre jobban kitesznek magukért. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!