Pápa

2013.03.15. 10:40

Viharos szél, hóátfúvások Pápán is

Viharos erejű a szél Pápán és környékén.

Nagy Imre

Az utak jegesek, csúszósak, és bár a hó nem esik, a városkörnyék bekötő útjain számos helyen hóátfúvások nehezítik, lehetetlenítik a közlekedést. Rendőri intézkedéssel lezárták a város határait, sem személy-, sem teherforgalom nem hagyhatja el a települést. Éjszaka fennakadás volt a Győr-Pápa közti útszakaszon, sok autós a gépjárművében, illetve a környező településeken, átmeneti szállásokon, vendéglátóhelyeken töltötte az éjszakát. A forgalom csak reggel indult meg a város felé.

Nem lesz ma városi ünnepség Pápán sem

Pápa - Elmarad a Március 15. térre tervezett délutáni városi megemlékezés. A tervek szerint az ünnepség szónoka dr. Kövér László, az Oszággyűlés elnöke lett volna, ám az útviszonyok és az időjárás sem az ő érkezését, sem a fellépő művészekét, sem a város díszoklevelét ez alkalomból átvevő Lux Ibolya nyugalmazott főiskolai docens utazását nem teszik lehetővé. Nem tartják meg a Kékfestő Múzeumba, a református gimnáziumba tervezett kísérő programokat sem, illetve később tartják meg a városi könyvtárba tervezett A székely hadosztály története című kiállítás megnyitóját is. 

Nem tudtak hazamenni a munkások

Pápa - Az elmúlt éjszaka az útviszonyok miatt nem juthattak haza a pápai üzemek vidékről bejáró dolgozói. A város védelmi bizottsága mintegy száz embernek biztosított szállást a Kóter Turistaszállóban, illetve a Türr gimnázium kollégiumában. A várost a rendkívüli időjárásra való tekintettel gépjárművek nem hagyhatják el. A környező települések erre alkalmas helyiségeiben is átmeneti szállásokat rendeztek be az éjszaka az úton rekedt autósok számára. Mintegy harminc embert szállásoltak el. Információink szerint a Győr-Pápa közti szakaszon egész éjjel állt a forgalom, a vezetők és utasaik a kocsiban (a szerencsésebbek, akik települések közelében kényszerültek a megállásra) vendéglátóipari egységekben töltötték az éjszakát.

 

A Kossuth-kápolnánál sem tudnak ünnepelni

Pápa - Elmarad az ünnepség ma a Bakonyszentivánhoz közeli Kossuth-kápolnánál. A Megyei Honismereti Egyesület és a Kossuth Szövetség tervezett közös rendezvényét a járhatatlan utak miatt kellett elhalasztani.

 

Elmarad a megemlékezés Békáson is

Elmarad a ma délelőtt tíz órára tervezett megemlékezés a településen. MInt arról korábban hírd adtunk, A falu lakói nagyszabású ünnepség keretében emlékeztek volna az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulójára és a kiváló hadmérnökre, Hollán Ernőre. A '48-as szabadságharcos a falu kápolnájában nyugszik. A tervek szerint az ünnepségen részt vett volna Áder János köztársasági elnök is. Mint azt Horváth János polgármester elmondta, a megemlékezést a rendkívüli időjárás és közlekedési viszonyok miatt egy későbbi időpontban tartják.  /Nagy Imre/

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!