Pápa

2017.04.11. 05:49

Lélekben is közösen hangolódtak a húsvétra

Pápa – Vidám hangulatban telt a Szent Benedek-plébánia virágvasárnapi családi délutánja, amelyen a fiatalok és az idősek lángost kóstolhattak, kürtőskalácsot, és különféle kézműves termékeket készíthettek a gitáros szentmisét követően.

Laskovics Márió

Húsvéti családi délutánra invitálta híveit a tókerti Szent Benedek-plébánia április 9-én, virágvasárnap. Délután ifjúsági-zenés szentmisével vette kezdetét a hagyományos program, amelyen a keresztény dalok mellett passiójáték is elhangzott. Ezt követően az önkéntesek jóvoltából különböző kézműves foglalkozások és szeretetvendégség várta a résztvevőket.

Már a programindító zenés szentmisén is több generáció képviseltette magát

- Számunkra virágvasárnapnak kettős jelentősége van: egyrészt emlékezünk Jézus ünnepélyes bevonulására Jeruzsálembe, amikor az emberek Dávid fiaként, szinte királyként üdvözölték, pálmaágakat lengetve, ruháikat elébe terítve. Másrészt ugyanez a nép pár nap múlva Pilátus helytartó udvarán már Jézus megfeszítését követeli – mondta el az ünneppel kapcsolatban Szijártó László plébános.

A plébánia karitászcsoportjának önkéntesei lángost sütöttek...

... amitSzijártó László atya (jobbra) is jóízűen fogyasztott

- Ez a kettősség bennünk, mai emberekben is megvan. Hiszen amíg úgy gondoljuk, szükségünk van Istenre, addig éltetjük őt. Betegségben, megpróbáltatásban szinte mindannyian így fohászkodunk: Jaj, Istenem, segíts! Viszont amikor az kéne, hogy megváltoztassuk a gondolkodásunkat úgy, hogy Isten előírásai szerint formálódjunk, akkor sokszor inkább kizárjuk őt az életünkből – aktualizálta a virágvasárnap üzenetét a katolikus pap.

A gyerekek és szüleik együtt élvezték a kürtőskalács-készítést

Megjegyezte, a családi délután története 2007 decemberére nyúlik vissza, amikor is a plébánia ifjúsági kórusa megszervezte az első alkalmat. Azóta minden évben kettő van: advent harmadik vasárnapján, illetve virágvasárnap. Ilyenkor az egyházközségben élő gyerekek, szülők, nagyszülők együtt készülhetnek fel lélekben a közelgő ünnepre, jelen esetben Jézus feltámadásáéra.

A hat kézműves asztalnál az érdeklődő kicsik és nagyok húsvéti ajtódíszt, nyuszis tojástartót, tavaszi virágcsokrot, gyöngy rózsafüzért, díszített tojást és bőr kulcs- és telefontartót készíthettek. Közben a karitászcsoport önkéntesei és a rózsafüzér társulat tagjai lángost sütöttek, süteményeket, szendvicseket, üdítőt, teát kínáltak. Valamint egy családi vállalkozásnak köszönhetően a kürtőskalács-készítés rejtelmeibe is beavatták a jelentkezőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!