Pápateszér

2010.12.20. 16:07

A közösségért dolgoztak

Pápateszér - Hűség és ragaszkodás, a szülőföld mérhetetlen tisztelete, magas fokú szakmai alázat és a betegek, rászorulók segítése. Mindezek a tulajdonságok jellemezték a településhez ezer szállal kötődő két orvost, dr. Léhner Jánost és dr. Vizer Gyulát.

Nagy Imre

A falu képviselő-testülete mindkettőjüknek posztumusz díszpolgári címet adományozott. A szombaton a polgármesteri hivatalban tartott ünnepi testületi ülésen hozzátartozók, barátok, tisztelők emlékeztek. A rendezvényt a helyi énekkar és szavalók nyitották meg, majd Szalczer György polgármester méltatta dr. Léhner János és dr. Vizer Gyula munkásságát.

Dr. Léhner János a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán végezte tanulmányait. Tanárai közt volt Szent-Györgyi Albert és Szentágothay János professzor is. A budapesti László Kórházban kezdett dolgozni, később Bazsiba, majd Pápateszérre került körzeti orvosként. Itt dolgozott 1958-tól 1990 őszéig. Pályafutása során számos szakmai elismerésben részesült. Nyugdíjas- éveit Csopakon töltötte, ahol 2004 tavaszán hunyt el. Földi maradványai szülőfalujában, a mai Bakonyszücsön pihennek.


Dr. Vizer Gyula Pápateszéren született. A pécsi orvostudományi egyetemen harmadéves korától oktatást vállalt az anatómiai intézetben. Dicsérettel végezte az orvosi egyetemet. 1960 decemberétől 2008 márciusáig a pápai kórházban dolgozott. 1970-től 1986-ig a belgyó-gyászat osztályvezető főor-vosa, 1986-tól a szakrendelő belgyógyászati főorvosa volt. Sokat tett a pápai kórház fejlődéséért és szakmai megbecsüléséért. Rendszeres szereplője volt az orvoskongresszusoknak, szakmai lapokban publikált.
 
A méltatást követően Szalczer György adta át a címet tanúsító oklevelet dr. Léhner János és dr. Vizer Gyula özvegyének. A település polgármestere az ünnepi ülés befejezéseként köszönetet mondott a bencés öregdiákoknak és Nagyváradi Józsefnek, akiktől az adományozás gondolata származott.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!