Porva

2016.10.03. 18:45

Generációk találkozása, tisztelet és ünneplés

Porva - A közösség összetartó ereje az ünnepekben is megmutatkozik Veinperlné Kovács Andrea polgármester szerint.

Kutasi Zsófia

A hagyományoknak megfelelően idén is köszöntötték a falu időseit az idősek világnapja alkalmából.

A polgármester szerint tisztelettel tartozunk felmenőinknek. - Olyan erkölcsi alapot adtak át, melyet annak idején meghatározott a nemzet, a környezet, a család. A megbecsülésünket és köszönetünket szeretnénk ezzel a programmal is kifejezni. Örülünk, hogy a közösség tagjai között lehetnek - mondta
Veinperlné Kovács Andrea.

Az idősek napja fontos rendezvény a településen. A helyieknek jó alkalom ez a találkozásra Fotó: Kutasi Zsófia

Hozzátette: igyekszenek a hétköznapok során is támogatni az időseket, odafigyel-ni rájuk, amiben kell, mellettük állni.

Az ünnepek mindig ki-emelt jelentőséggel bírnak. A település kicsi, mégsem tudnak a helyiek mindennap találkozni, beszélni egymással. A közös programok erre is
jó alkalmat teremtenek.

Veinperlné Kovács Andrea kiemelte, tíz éve polgármester, tizenegyedik alkalommal köszönti az időseket.

A programot az önkormányzat a német nemzetiségi önkormányzattal közösen szervezte. Felléptek az óvodások és a mihályházi férfiak. A hagyományoknak megfelelően köszöntötték a legidősebb helyieket; idén a kilencven-éves Penics Ferencet és a kilencvenkét éves Veinperl Róbertnét.

Veinperlné Kovács Andrea szerint a nap mottóját egy Széchenyi István-idézet foglalja össze a legjobban: Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn . Ez a generációk találkozásának fontosságára is felhívja a figyelmet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!