hirdetés

2021.10.05. 13:33

Megnyíltak a PANNON KözTÉR kapui – Közösségi tér, találkozási pont és a kreativitás ünnepének bástyája

A Pannon Egyetem több mint két éve dolgozik azon, hogy minél szorosabban együttműködhessen az EKF 2023 projekttel. A most megnyílt közTér ezt a közös munkát mutatja be a nagyközönségnek. Ez a hely az egészen fiatalokat, az egyetemistákat és az idősebb korosztályt is összekovácsolja. Közösségi tér, találkozási pont és a kreativitás ünnepének bástyája.

Legújabb kisfilmjében a Pannon Egyetem bemutatja azt a hangulatot, amit a fiatalok átélhetnek Veszprémben a közösség részeként.

Az egyetem ’E’ épülete mostantól nyitva áll a kreatív elmék és lelkes, tenni vágyó emberek előtt – erről már Kővári Edit, az Európa Kulturális Fővárosa Egyetemi Referense és a közTÉR vezetője beszélt. – Nem úgy kell elképzelni, hogy mi itt ülünk egy irodában, és kitalálunk mindenféle programokat. Ez egy közösségi tér: a közös gondolkodásért, ötletelésért és ezek megvalósításáért született meg. Hiszen a hallgatókkal, a Ragyogókkal -akik az EKF önkéntesei- és a CoolLaunch – akik az egyetem önkéntesei – tagjaival közösen alakítottuk ki magát a teret is, itt minden bútor elrendezését, növény ültetését és dizájn elemet a közösség ereje hozott létre.

 

A közTÉR-be bárki betérhet akár egy kezdeti ötlettel, vagy kiforrott tervekkel is, hiszen az egyetem szakemberei segítenek akár pályázatírásról, akár rendezvényhelyszínről van szó. – Azt szeretnénk, ha a Pannon Egyetem hallgatói az egyetem elvégzése után is itt maradnának, ha veszprémivé válnának akár munkavállalóként, akár családalapítási tervekkel: azt szeretnénk, ha jól éreznék magukat – tette hozzá Kővári Edit.

A veszprémi egyetemi hangulat mellett a magaskultúra és a start up-szerű kezdeményezések irányába indult el a közös gondolkodás: valami megmozdult most a Pannon Egyetemen, aminek bárki könnyedén a részese lehet!

A Pannon közTÉRben kap helyet a UNeECC (University Network of the European Capitals of Culture) nemzetközi szervezet titkársága, mely összeköti a Pannon Egyetemet Európa 50 másik felsőoktatási intézményével, melyek szintén Európa Kulturális Fővárosaiban működnek. A jövőben számos beszélgetéssel, előadással, változatos programokkal várják az érdeklődőket a Pannon közTÉR munkatársai.

Kapcsolat:

Pannon Egyetem

8200 Veszprém, Egyetem u. 10.

Tel.: +36-88/624-000

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában