2025.06.03. 08:00
Megnyitotta kapuit a McDonald’s Tapolcán – Az új egység közel 70 embernek ad munkát
Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai McDonald’s hálózata, hiszen egy újabb településre jött el a Mekizés élménye: a mai napon megnyílt a lánc legújabb étterme Tapolcán. A Gyulakeszi úti Meki®-ben is kiemelt szerepet kap az innováció, a digitális fejlesztés, a fenntarthatóság, illetve a kiszolgálás személyességének megőrzése. A modern, vendégbarát étterem mintegy 70 munkavállalónak – diákoknak és felnőtteknek – biztosít munkalehetőséget.

Forrás: Progress étteremhálózat
„Nagy öröm számunkra, hogy a mai nappal Tapolcára is megérkezett étteremláncunk. Mindig különleges alkalom egy olyan városban éttermet nyitni, ahol eddig még nem voltunk jelen. Célunk, hogy tapolcai vendégeink mind a jól ismert és kedvelt Mekis ízeket, mind az általunk nyújtott szolgáltatásokat szívesen fogadják majd.” – mondta Égi Zsolt a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója.
Az új étteremben is kiemelt szerepet kapott a digitalizáció. Ez azonban nemcsak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az étterem külső és belső környezetére, megjelenésére is. A vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki és kaphatják meg kedvenc Mekis termékeiket. A hagyományos módok mellett a McDonald’s mobiltelefonos applikációt is lehet majd az étteremben használni. A termékeket nemcsak a kiadó pultnál lehet átvenni, hanem az asztalhoz is rendelhetik.
A tapolcai Meki® belsőépítészeti kialakításában a Geometry dizájn koncepció valósult meg, amely geometrikus minták, látszóbeton elemek és világos fafelületek harmonikus kombinációjával teremti meg a modern, mégis játékos hangulatot. Az étterem vendégtere több mint 70 ülőhellyel várja a látogatókat, a jó idő beköszöntével pedig egy 30 férőhelyes kompakt terasz is a vendégek rendelkezésére áll. A Balaton közelségére is gondoltak: az étterem parkolójában nagyobb kapacitású kerékpártárolót alakítottak ki, így a bringával érkezők is kényelmesen megpihenhetnek.

„Nagy megtiszteltetés a városnak, hogy a világ egyik legértékesebb brandje, cége is érdemesnek találta Tapolcát arra, hogy itt üzleti tevékenységet folytasson, éttermet nyisson. Fontos ez városunk számára azért is, mert közel 70 munkavállalót szeretnének foglalkoztatni, ez legalább 70 családot segít megélhetéshez, bevételhez. E beruházás nem elhanyagolható a város bevételei szempontjából sem, hisz jelentős iparűzési, valamint építményadót termel. De meg kell említenem a hálás közönséget is, mert kortól, nemtől függetlenül oly sokan várják már, hogy helyben is részesülhessenek a McDonald’s élményben. Tapolca Város Önkormányzata nevében szeretném köszönetemet kifejezni a Progress Kft.-nek a beruházásért, valamint a kivitelezőknek a gyors és precíz munkáért. Remélem, hogy a szervezeteink közti jó kapcsolat sokáig virágzik majd.” – mondta el Dobó Zoltán Tapolca város polgármestere.

A vendégek nemcsak a McDonald’s termékeiből, de a McCafé® kínálatából is válogathatnak: a frissen készült kávékülönlegességeket – amelyek a barista La Cimbali kávégéppel készülnek – hagyományos- és laktózmentes tejjel, növényi italokkal vagy koffeinmentes változatban is megrendelhetik és a lánc finom süteményeit is megkóstolhatják.
A tapolcai McDonald’s étterem parkolójában két MVM Mobiliti elektromos töltőállomás is helyet kapott, így az elektromos autóval érkezők járműveiket is tölthetik miközben Mekiznek.

A hazai McDonald’s Magyarország egyik legnagyobb pályakezdőket és diákokat foglalkoztató rendszere. Épp ezért döntöttek úgy, hogy a United Way Magyarország szakmai támogatásával elindítják a hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi mobilitását támogató programjukat, melynek keretein belül olyan készségek fejlesztését támogatják országosan, amelyek segíthetnek a fiatalok munkaerőpiacra lépésében, javíthatják elhelyezkedési esélyeiket, vagy akár támogathatják saját vállalkozásuk elindítását.
„Az »Együtt a pályakezdő fiatalok foglalkoztatásáért« elnevezésű programsorozatunkat eddig Ózdon, Kisvárdán, Baján, Szolnokon, Miskolcon és Debrecen környékén valósítottuk meg. Nagy öröm számunkra, hogy a kezdeményezés következő állomása Tapolca, és a helyi szervezetekkel közösen tudjuk támogatni a helyi fiatalok munkaerőpiacra lépését.” – tette hozzá Égi Zsolt.