hirdetés

2019.11.13. 06:00

Minőségügyi másoddiploma egy év alatt a Pannon Egyetemen

Napjainkban a vállalatok sikerességének egyik alapja a minőségügyi innovációk hatékony megvalósítása. A minőségügyi ismeretek dzsungelében azonban nehéz a tájékozódás, hiszen sokféle követelményrendszernek kell megfelelni, ráadásul ezek egyre gyakrabban, és időben gyorsan változnak.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának 2020 februárjában induló minőségfejlesztési szakirányú továbbképzését egyaránt ajánljuk azoknak, akik jelenleg minőségügyi területen dolgoznak, és azoknak, akik eddig nem, vagy csak érintőlegesen foglalkoztak minőségüggyel, de a jövőben ezen a területen szeretnének elhelyezkedni.

„Én úgy kezdtem bele a minőségfejlesztési posztgraduális képzésbe, hogy már közel 10 éve minőségügyi mérnökként, vezetőként dolgozom az egyik legnagyobb multi cégnél. Alapban az volt a célom, hogy szerezzek egy diplomát ahhoz, amit már hosszú évek óta csinálok a gyakorlatban, de amiért másoknak is ajánlani tudnám az a következő:

- a különböző tantárgyak együttes tanulása segített egészében, a minőségügy részei közötti összefüggéseket átlátni és megérteni;

- nagyon jó előadásokban volt részem, az oktatók gyakorlatiasan adták le az anyagot, amivel további segítséget kaptam a munkaköröm feladatainak ellátásához;

- a Pannon Egyetem minden feltételt biztosított ahhoz, hogy színvonalas képzésben legyen részem;

- a szaktársaimban, kivétel nélkül, nagyon jó embereket ismertem meg, ezáltal nemcsak az órákon, hanem a köztes időben is jól éreztem magam;

- és végül, de nem utolsó sorban, büszke vagyok a Pannon Egyetemen szerzett diplomámra.

Most is jó érzés töltött el, miközben ezeket a sorokat írtam, mert közben visszaemlékeztem sok szép dologra, amik történtek velem az egy éves időszak alatt Veszprémben.” – mondta el Varga Zoltán, aki 2019-ben szerzett diplomát a szakon.

A gyakorlatorientált minőségfejlesztési szakirányú továbbképzés során a hallgatók elsajátítják mindazokat az alapvető, naprakész ismereteket, amelyek alkalmassá teszik őket a minőségügy területén való tájékozódásra, a vállalati minőségügyi problémák megoldására, továbbá a minőségügyi innováció hatékony alkalmazásával a vállalat versenyképességének növelésére.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara már több évtizedes tapasztalatot szerzett a minőségügyi oktatás terén. A minőségfejlesztési szakirányú továbbképzésen a jelentős gyakorlati tapasztalattal rendelkező egyetemi kollégák mellett, elismert minőségügyi szakemberek szerepelnek a kurzusok oktatói között.

„A minőségfejlesztési szakirányú továbbképzés hallgatóinak rendszerszemléletet adunk, amely segíti őket abban, hogy a minőségügyi követelményekben könnyebben tájékozódjanak, a rendelkezésükre álló információkat, ismereteket rendszerezzék. Megtanulják a minőségfejlesztésben használható eszközök napi használatát. Képzésünk maximálisan hallgatóközpontú, az alacsony csoportlétszámnak köszönhetően, interaktív tanóráinkon minden hallgató lehetőséget kap az érvényesülésre. A kötelező elméleti ismeretek mellett, rugalmasan alkalmazkodva a hallgatói igényekhez, testreszabott esetpéldákkal biztosítjuk a képzés gyakorlatorientáltságát. Az egy éves képzés lezárásaként a diplomadolgozatban a hallgatók egy konkrét, minőségfejlesztéssel kapcsolatos problémát oldanak meg. A képzés további nagy előnye, hogy minden felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember jelentkezhet.” tudtuk meg Dr. Csizmadia Tibortól, a minőségfejlesztési posztgraduális képzés szakvezetőjétől.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának minőségfejlesztési szakirányú továbbképzési szakja esetén garancia a minőségre az, hogy a kar szervezeti egység kategóriában az országban elsőként nyerte el a Felsőoktatási Minőségi Díjat, a minőségfejlesztés módszereinek alkalmazásában elért kiemelkedő eredményeiért és a folyamatos fejlődésért.

Jelentkezzen Ön is a Pannon Egyetem minőségfejlesztési posztgraduális képzésére, mélyítse el ismereteit a minőségügy területén, és szerezzen versenyképes másoddiplomát csupán egy év alatt Veszprémben!

További információ a képzésről: https://www.gtk.uni-pannon.hu/minosegfejlesztes/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában