szponzorált tartalom

2019.09.25. 11:52

Rátonyi Kriszta és Freddie a Család-barát új műsorvezetői

Sok újdonságot hozott az ősz a Család-barát életébe.

A Duna Televízió népszerű magazinműsora új díszletet kapott, illetve ettől az évtől már online is be lehet kapcsolódni az adásba a Család-barát Facebook oldalán. Október 10-től pedig új műsorvezető párossal bővül a magazinműsor: Rátonyi Krisztával és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie-vel.

Összeszokott párosról van szó: vezették már együtt A Dalt, valamint az Eurovíziós Dalfesztivált is. Jól ismerik az élő műsor varázsát, azonban ezúttal a beszélgetős műfajban kell helyt állniuk.

„Személyes kedvencem az élő műsor! A Balatoni Nyár szinte csak most ért véget, így még benne vagyok az ilyen típusú munka örömeiben és nehézségeiben. A két műsor stílusa nagyban hasonlít, ez biztos könnyebbé fogja tenni, hogy megtaláljam a helyem. Izgalmas kihívás lesz a témák sokszínűsége. A gasztronómia szerelmese vagyok, azt biztos nagyon fogom élvezni. Az életmóddal kapcsolatos kérdések is közel állnak hozzám, ugyanúgy, ahogy elkötelezett híve vagyok a magyar művészetnek, irodalomnak. Szeretnék itt is sok személyes gondolatot, szempontot belevinni a beszélgetésekbe, ahogy azt a nézők a Balatoni Nyárban megszokhatták tőlem”

– árulta el Rátonyi Kriszta, aki alig várja az újabb közös kihívást Freddie-vel, aki első ízben próbálja ki magát beszélgetős műsorban.

„Örülök, hogy Kriszta lesz mellettem: ismerjük, megértjük egymást és jól is működünk együtt. Régóta vágytam egy ilyen jellegű kihívásra. Számomra új ez a szituáció: sorra jönnek a különböző témák és vendégek. Másképp kell készülni egy beszélgetős műsorra, mint például A Dal-ra, hiszen jóval nagyobb hangsúlyt kap a moderálási készség. Fontos, hogy végig ott legyek fejben, érdemben kérdezni tudjak. Ehhez pedig ismerni kell a beszélgetőtársat és megtalálni a közös hangot. Minden témára nyitott vagyok, kíváncsian várom!”

– tette hozzá Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

Október 10-től tehát délelőttönként a már jól ismert műsorvezetők, Novodomszky Éva, Somogyi Dia, Csalami Csaba, illetve Kolozsi Kilián mellett Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie is várja a nézőket.

Család-barát magazin – minden hétköznap és szombaton 10.25-től a Duna Televízió műsorán

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában