PR

2017.11.22. 16:13

Számít az utasok véleménye, ha a Balatoni Hajózásról van szó! (x)

Főleg családi programként és kirándulási céllal vették igénybe a hajózási szolgáltatásokat idén, fontos a szolgáltatástartalom és a tájékoztatás!

Szeptember végén számolt be a BAHART a 2017-es hajózási szezon első nyolc hónapjának teljesítményéről, melyek alapján kijelenthető, hogy a rekordokat hozó 2016-os évhez hasonlóan az utasok száma a még véget sem ért idei szezonban is meghaladta a 700 ezer főt. Az idei elégedettség felmérés eredményeiből kiderül, hogy az utasok hogyan látták a Balatonon a menetrendi és sétahajó szolgáltatásokat.

A hajózási szolgáltatásokat és élményeket az idei szezonban 23 motoros hajóval és 4 komppal biztosította a Társaság. A Siófok katamarán tavalyi teljeskörű felújítását követően a BAHART idén ismét az utasigényeknek megfelelően átépített hajókat bocsátott vízre, a Nemzeti Regatta nevű motorost, majd a szezon közepére a felújított Kossuth kompot. A személyhajózás esetében az első hét hónap kiemelkedő forgalmi adatokat hozott, így augusztus végéig +2%-os utasforgalommal zárt a BAHART a tervezetthez képest, az utasszám meghaladta a 660 ezer főt.

A BAHART fontosnak tartja az ügyfélvélemények minél szélesebb körű megismerését, a fogyasztói szokások változásának nyomon követését, így a Társaság az idei főszezonban is reprezentatív elégedettség felmérést végzett a menetrendi és sétahajók utasai körében. Összesen több, mint 3300 kitöltött kérdőív alapján összesítették az idei utaselégedettségi mutatókat.

2017-ben is a fővárosból és Pest megyéből érkezett a legtöbb utas, de jelentős küldőterület Vas, Baranya, Somogy és Győr-Moson-Sopron megye is. Elsősorban a 29-55 év közöttiek – családdal vagy párral – veszik igénybe a hajózási szolgáltatásokat (51%), 4%-kal növekedett a fiatalabb, 15-29 éves korosztály aránya. A válaszadók 23%-a volt idén külföldi utas. A fontosabb küldő országok Németország, Szlovákia, Ausztria, Lengyelország, Egyesült Királyság, Csehország, Hollandia.

Kimagasló azok aránya, akik a menetrendi hajózás esetében is fontosnak tartják a hajózás nyújtotta élményt és a szolgáltatástartalmat. Mindez megerősíti, hogy a hajózásra nem csupán közlekedési eszközként, hanem önálló turisztikai attrakcióként és élményként tekintenek.

A BAHART menetrendi és sétahajó szolgáltatása esetében az utasok 99%-a megfelelőnek vagy színvonalasnak ítélte meg a hajók állapotát, a hajón dolgozók munkájára 92%, a pénztári és kikötői személyzet munkájára 90% adott az ötfokozatú skálán 4-es, 5-ös minősítést. A BAHART elkötelezett abban, hogy a munkatársakat folyamatosan képezze, ösztönözze és a munkakörnyezet színvonalát emelje, ezzel is biztosítsa a megfelelő körülményeket a minőségi szolgáltatásnyújtáshoz.

A válaszadók 91%-a válaszolta azt, hogy az ár összhangban van a kapott szolgáltatással és annak színvonalával. A menetrendi hajózás estében születtek alacsonyabb értékek, melyek indoklásánál az út alatt igénybe vehető egyéb programelem vagy szolgáltatástartalom fejlesztésének igénye áll. (pl.: gyerekjátszó sarok, utastájékoztatás, digitális és képi információs anyagok). A megkérdezettek által felállított, vásárlást leginkább befolyásoló tényezők között hangsúlyosan szerepel a szolgáltatásszínvonal és a programkínálat a menetrendi és sétahajózás esetében is.

A menetrendi hajózás igénybevételét az utasok 64%-a előre eltervezte, de a sétahajózás esetében is 52% ez az arány, ami az utóbbi 3 évben 5%-os növekedést mutat. A BAHART számára ez azért fontos, mivel a társaság mottójának (Ha Balaton, akkor Hajózás!) megfelelően cél, hogy mindenki, aki a Balatonra gondol, az egyúttal tudatosan előre tervezzen hajózást is.

Örömteli, hogy növekedett az évente többször hajózók száma, valamint a többfajta hajózási lehetőséget igénybe vevők köre is, emellett 6%-kal több először hajózót köszönthettek a BAHART hajók fedélzetén 2017-ben.

A válaszadók 96%-a a jövőben is tervezi a BAHART hajós szolgáltatásainak igénybevételét, és a 2017-es válaszadók 70%-a – 2016-hoz képest 5%-kal több utasunk – hallott a BAHART széles programhajó kínálatáról, 19% a vizsgált menetrendi és sétahajózás mellett már igénybe is vette, további 13% pedig tervezi a részvételt. Ez az eredmény is igazolja azt a feltevést, miszerint a balatoni tartózkodás alatt többféle hajózási lehetőség kipróbálására is lehetőség nyílik.

A még véget sem ért hajózási szezonban – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is meghaladta a személyhajó utasok száma a 700 ezer főt, melynek egyharmada a nem települések között közlekedő menetrendi hajózást igénybe vevőkből áll. A séta- és programhajó, valamint rendezvényhajó kínálat folyamatos megújítása és a szolgáltatástartalom bővítése alapcélja a Társaság középtávú stratégiájának, ezzel is szélesítve az élményközpontú attrakciók körét a régióban.

A BAHART-nak továbbra is célja a menetrendi hajókon töltött időt további szolgáltatástartalommal megtölteni és a célállomások programjai, látnivalói közötti összekötő szerep mellett egyedi élményt, önálló attrakciót nyújtani a hajózási szolgáltatásokat igénybe vevők körének.

Címkék#bahart

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában