HIRDETÉS

2018.11.22. 10:39

Egyedi karácsonyi ajándék – Már 1 db-tól!

Mindannyian úgy megyünk neki a karácsonyi ajándékozási időszaknak, hogy az idén végre valami jellegzetest, valami ,,csak ránk jellemzőt” adunk majd ajándékba a szeretteinknek, vagy köszönő ajándékként céges vezetőként a partnereinknek, kollégáinknak.

Lépjen ki a tömegből – merjen egyedi lenni!

Én az elmúlt években nagyon sok mindennel próbálkoztam. Először a Karácsonyi időszakra toltam a költséges bevásárlásokat, például okostelefont, kávéfőzőt, turmixgépet. Olyan is volt, hogy átnéztem a könyváruházak eladási toplistáját, és megvettem az első 5 helyezett könyvet. Hátha örömet szerzek vele a feleségemnek. Nem sikerült…

VAN MEGOLDÁS!

Az Euroko már 10 éve az egyedi karácsonyi ötletek megvalósítója

Már 10 éve, hogy az Adventi időszakban mindenki számíthat az Euroko-ra, ugyanis a vállalkozás az egyedi karácsonyi ötletek, elképzelések megvalósítója, kivitelezője. Cégünk Magyarország egyik piacvezető karszalag, nyakpánt és szilikon karkötő gyártója és forgalmazója, amely 2018-ban egy kisvárosnyi megrendelő álmát váltotta valóra miközben nagyságrendileg minden magyar lakos számára ,,elkészítettek” egy-egy karszalagot.

Az Adventi időszakra való tekintettel és engedve az ügyfelek nyomásának egy darabos akciót hirdet a vállalkozás a legismertebb termékeiből!

Meglepetés csomag ajándékokkal

A karácsonyi ajándékozás egyszerűbb lehet az Eurokoval, hiszen legismertebb termékeink már 1 darabtól is rendelhetőek.

Ajándékozza meg szeretteit, kollégáit, ügyfeleit személyre szóló ajándékokkal, készítsen számukra meglepetés csomagot, amelybe elhelyezhet:

- egyedileg nyomtatott feliratos vagy idézetes szilikon karkötőt,

- Karácsonyhoz, év végéhez vagy épp cégéhez illő egyedi nyakbaakasztót,

- egyedileg gyártott szövet kulcstartót.

Ajándékozzuk meg munkatársainkat

A vállalkozók, cégvezetők pontosan tudják, hogy ma mindennél fontosabb egy cégnél a közösségépítés, a belső PR melynek segítségével kifejezhetjük a munkatársaink felé, hogy fontosak a számunkra... Ennek lehet kiegészítő eszköze a korábbi évektől eltérően nem a céges toll, vagy bögre, hanem egy szilikon karkötő, szövet kulcstartó, vagy egy saját logós nyakpánt. Ezeknek a vállalkozások nevével, emblémájával, vagy szlogenjével feliratozott tárgyaknak a segítségével bizonyítottan növeljük a kollégáinkban az elköteleződést, a lojalitást a cég felé.

Köszönő ajándék partnereinknek

Köszönő ajándékkal év vége felé ajánlott meglepni a céges partnereinket, mert a megrendelői-, vagy beszállítói kapcsolatépítés szerepe rendkívüli módon felértékelődött napjainkban. Ennek elmulasztása könnyen egy-egy partner elvesztésével járhat. Egy csöppnyi odafigyelés, egy apró figyelmesség mellyel jelezzük feléjük, hogy fontosak a számunkra, köszönjük az egész éves munkájukat és számítunk rájuk a jövőben – nem is olyan időigényes feladat. Ennek az üzenetnek a közvetítése lehet tényleg csak pár forint, de ilyenkor derül ki, hogy az egyedi szilikon karkötő, a kreatív nyakpánt, és a különleges szövet kulcstartó értéke felbecsülhetetlen.

Személyes ajándéknak is tökéletes!

A figyelmesség, az egymásnak adott egyedi ajándék öröme fontos a családi-, baráti Karácsonyok, karácsonyi összejövetelek alkalmával is. Az egy darabos szilikon karkötő, nyakpánt vagy kulcstartó ajándékozás az Euroko ajánlatából most valóban soha vissza nem térő alkalom. Gondoljunk csak bele milyen fontos lehet annak aki adja, és annak is aki kapja egy ,,Orsi, a legjobb anya” feliratú egyedi szövet kulcstartó. Egy idézetes, humoros szilikon karkötő, mint például: ,,Az ébredéshez soha nem lehetünk túl öregek. (Irvin David Yalom)”. A nyakpánt esetében is csak a fantáziánkon múlik, hogy tesszük személyessé, különlegessé a karácsonyi ajándékot. Lehetnek akár ilyen feliratok is: ,,Tejfakasztó buli 2018 Ildikó&Attila”, ,,Balatoni nyár 2018 – a legjobb baráti társaság”, de ezek csak ötletek. Az egyediség, a különlegesség mindenkinek a saját fantáziáján múlik.

Csak a készlet erejéig

Fenti akciónk a raktárkészlet erejéig tart, csapjon le rá mihamarabb!

Még soha nem volt ilyen könnyű különleges ajándékkal meglepni szeretteit, kollégáit!

Használja ki Ön is!

Happy New Year

PS: El ne felejtsük a szilveszteri bulira megrendelni a ,,Happy New Year” feliratú költséghatékony Tyvek karszalagot… Ezzel biztosíthatjuk, hogy csak az legyen ott az óévbúcsúztató céges összejövetelen, akit valóban meghívtunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában