Színes kavalkád hagyományőrzéssel

2018.08.02. 19:08

A Bakonyban találkoznak az ország betyárai

Huszadik alkalommal rendezik meg augusztus 3. és 4. között a Bakonyi Betyárnapok Országos Betyártalálkozót Zircen.

Leitner Vera

A bakonyi betyárnapokon idén is színes programmal várják a látogatókat

Fotó: Penovác Károly/Napló

A kétnapos, idén jubiláló országos fesztivál során hagyományőrző művészeti csoportok produkciói, bográcsos erőpróba és betyártanoda, népi hangszerbemutató és játékpark, kézműves liget és vásár várja látogatókat.

Az Alkotmány utcai rendezvényterületen augusztus 3-án, pénteken 15 órától, a területfoglalást, tűzgyújtást követően a Bakonyi Betyárok Bográcsos Erőpróbája ételfőző versenyen vehetnek részt a nevezni kívánó csapatok, akik a helyszínen a csapatnév, a chef és az elkészítendő étel nevének megadásával regisztrálhatnak a megmérettetésre. A jelentkezők szabadon választott kategóriákban mérhetik össze főzőtudományukat. A szükséges alapanyagokról és eszközökről minden csapat maga gondoskodik, az ételnek legkésőbb este fél kilencig kell elkészülnie, ezt követően szakmai zsűri dönt a legjobb fogások kiválasztásáról, a készítők díjazásban részesülnek. A Bográcsos Erőpróba eredményhirdetése aznap 21 órakor lesz a színpadon.

Fél hattól a valamennyi érdeklődő számára hasznos ismereteket kínáló betyártanoda keretében Herbály Andrással és az ózdi betyárok tartanak rendhagyó történelemórát, 18 órakor pedig a XX. Bakonyi Betyárnapok Országos Betyártalálkozó ünnepélyes megnyitóján vehetnek részt a látogatók.

A bakonyi betyárnapokon idén is színes programmal várják a látogatókat Fotó: Penovác Károly/Napló

Ezt követően a Zirc testvérvárosaiból érkező hagyományőrző csoportok műsorával folytatódik a program, bemutatkozik a Baróti Gaál Mózes Általános Iskola néptánccsoportja és a Derceni Gyöngyösbokréta Népi Táncegyüttes. Fél nyolctól az Alig Színpad A furfangos betyár című előadását láthatja a közönség, majd negyed kilenctől az Ethnokor együttes, fél tíztől Falusi Mariann, fél tizenegytől a Summer Band zenekar gondoskodik a jó hangulatról.

Másnap, szombaton a 9-12 óráig tartó betyárnapi lovasfesztiválon ügyességi játékok, díjugratás, fogathajtó verseny, 13-19 óráig népi játékpark, ügyességi és logikai fajátékok, légvár és kézműves udvar várja a látogatókat. 14 órakor a 82-es főútvonalon muzsikaszóval kísért, látványos lovasfelvonulás indul, 15 órától tovább zajlik a betyárnapi lovasfesztivál, 16 órától a baróti Syncron moderntánc-csoport lép színapdra.

A Betyárok Világa programon a betyárvilággal ismerkedhetnek meg a vendégek, fél hattól pedig ismét a testvérvárosok, Barót és Dercen fellépői mutatnak be hagyományőrző műsort. A fél hétkor kezdődő tombolasorsolást 20 órakor a Csík zenekar koncertje követi, majd 22 órától a Rulett együttes zárja a betyártalálkozót.

Mindkét nap színes kísérőprogramok gazdagítják a programokat, így 3-án és 4-én is kitárja kapuit a betyáros étkeket felvonultató Bakonyi Ízek Utcája, a régi mesterségeket bemutató Mesterségek Utcája és a Betyártanya, ahol közel 170 éve letűnt betyárvilág korhű viseletek, eredeti fegyverek, autentikus muzsika segítségével elevenedik meg. Ezen túl a Hagyományőrző Kelevézek közreműködésével pénteken népi hangszerbemutató foglalkoztató, szombaton pedig a Bakonyi Babázó Csoport családi játszósátra, a Művelődési Házban az MTTSZ Területi Klub lőterén nyílt lövészverseny, 14-19 óráig a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete közreműködésével véradási lehetőség várja a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!