fesztivál a tagore sétányon

2019.05.29. 12:00

Hallal és borral várja a látogatókat Balatonfüred

Borbemutató és -kóstoló, különleges és hagyományos halételek, füredi és tiszafüredi halászlé, kitűnő zene, gyermekprogramok várják egyebek mellett a négynapos Balatoni hal- és borünnepen a balatonfüredi Tagore sétányra érkezőket június 7-10. között.

Kovács Erika

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: puhhha

A rendezvénysorozat főszereplői a hal, a bor, a zene, illetve a kultúrát, gasztronómiát kedvelő vendégek.

A Tagore sétány nagyszínpadán a finom italokhoz és könnyű halételekhez kitűnő muzsika is dukál: zenél a Hot Jazz Band, a Cimbaliband Folk Quartet, Pribojszki Mátyás és zenekara, a Füred Dixieland, templomi koncertet ad a Szent Efrém Férfikar.

A legkisebbeknek horgászversenyt szerveznek, akik kipróbálhatják a hordójátékokat, és gyerekkoncerteket is hallgathatnak.

A gasztronómia iránt érdeklődők Havas Dórától, a Lila Füge gasztroblog háziasszonyától látványfőzésen leshetik el a halsütés fortélyait.

Füred mellett Csopakon és Paloznakon is lesznek érdekes és gazdag kísérőrendezvények. A hal- és borünnep színpadképéről, a díszletről pedig Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton gondoskodik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!