Koncert a Hangvillában

2022.05.10. 20:00

Zenei utazás korokon, határokon át

Először lép együtt színpadra Ana Alcaide, a toledói szefárd énekes-dalszerző és a világzene magyar tehetsége, a Meybahar együttes május 13-án, pénteken 19 órától a Hangvillában.

Marton Attila

Ana Alcaide Fotó: Hangvető

A program a Találkozások Zenevárosban rendezvénysorozat része, amelyet Veszprém UNESCO-díja inspirál. Mint ismert, első magyar városként nyerte el a megyeszékhely a Zene Városa címet 2019-ben. A pénteki koncerten Ana Al­caide spanyol énekes-dalszerző egy svéd billentyűs hárfán játszik, az est során a mediterrán dallamkincset értően formáló Meybahar lép még színpadra. 
Ana Alcaide elmondta, hegedűn klasszikus zenei képzettséggel rendelkezik, a különleges hangszerrel svédországi ösztöndíjasként találkozott, és hazatérve beszerzett egyet, majd Toledo utcáin kezdett el játszani rajta. Zenei világának alapját a szefárd zsidó dallamok jelentik, később Indonéziában szerzett új inspirációkat, új albumára pedig a perzsa költészet volt nagy hatással. A koncertsorozat szervezője a Fórum a Népművészetért Alapítvány, a program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!