Katonák költöznek a térre

2018.08.10. 16:00

Az érdeklődők ízelítőt kapnak a honvédség életéből

Katonai bemutatókat, járműveket és speciális eszközöket láthatnak az érdeklődők augusztus 11-én, szombaton a pápai Fő téren.

Polgár Tibor

A pápai katonai bázis repülőtéri tűzoltóautót is visz majd a szombati rendezvényre

Fotó: Polgár Tibor / Napló

A Magyar Honvédség 170. évfordulójához kapcsolódó rendezvénysorozat keretein belül Pápán ünneplik a Magyar Légierő létrejöttének 100 éves jubileumát. Ebből az alkalomból az MH Pápa Bázisrepülőtér és további katonai szervezetek kitelepülnek a helyi városközpontba, hogy bemutassák tevékenységüket.

– Szombaton 10-től 18 óráig minden érdeklődőt szeretettel lát az MH Pápa Bázisrepülőtér a Fő térre telepített katonai sátrakban, ahol ki lehet majd próbálni repülő- és légvédelmi szimulátorokat, a jelenlévők közelről is megismerkedhetnek a tűzszerészek, az ejtőernyősök és az előretolt repülésirányítók felszereléseivel, illetve bepillantást nyerhetnek a pápai katonai légikikötő mindennapjaiba. A sátrakban mindezek mellett hatástalanított fegyverek, interaktív bemutatók és szakértő katonák várják majd a látogatókat. A Fő téren helyet kapnak speciá­lis katonai járművek, légvédelmi rakéták, radarok, különleges repülőtéri eszközök és tűzoltó gépjárművek, valamint terepjáró autók – tájékoztatta a Naplót Gyeginszky Andor hadnagy, az MH Pápa Bázisrepülőtér kommunikációs tisztje.

A pápai katonai bázis repülőtéri tűzoltóautót is visz majd a szombati rendezvényre
Fotó: Polgár Tibor / Napló

Hozzáfűzte: a belvárosi programon a századik évforduló kapcsán megjelenő, a Magyar Légierő történetét összefoglaló könyvvel is meg lehet majd ismerkedni. A statikus bemutatókon túl 10.30-tól a Military Girls együttes zenés műsora, 14 órától pedig a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár zenekarának koncertje lesz hallható a helyszínen.

Az augusztus 11-ei pápai katonai bemutató része a 170 éves Magyar Honvédség tiszteletére rendezett országos rendezvénysorozatnak, amely több mint hetven programot tartalmaz. A Magyar Légierő száz esztendejéről való megemlékezésnek pedig ez lesz a fő eseménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!