Púder Nélkül

2011.02.10. 07:29

Meglepő: cukrász lenne az Alpok-Adria szépségverseny közönségdíjasa

Vaskó Tímea az Alpok-Adria szépségverseny országos döntőjének közönségdíjasa lett az internetes szavazása alapján. Tímea elárulta nekünk, hogy mi egy modellkedő, karcsú lány álma arról, mi lesz, ha nagy lesz és beavatott minket a verseny kulisszatitkaiba is.

PLT

A berhidai hölgy a tavalyi Napló szépségversenyen elért eredménye és a zsűri döntése révén kerülhetett be a döntőbe, ahol a közösségi oldal szavazói őt találták a legszebbnek.
 
- Nagyon örülök és büszke vagyok magamra, jól esett az elismerés. Szerintem igen erős volt a mezőny.
Timi tizenhat megye lányával mérte össze szépségét, mint mondja, volt aki már több szépségversenyen is részt vett.
- Természetesen mindenki ideges ilyenkor egy kicsit. Ráadásul ez országos szintű verseny volt, nagy nézettséggel. Nekem eddig ez volt a legnagyobb ilyen versenyem.
 
Kérésünkre beavat minket a szépségverseny kulisszatitkaiba is. A verseny előtt koreográfus segítségével sajátították el a tánclépéseket, és a kifutón való mozgást. Több különböző fellépőruhában vonultak fel, köztük bikiniben, magassarkúban és díszes magyar népviseletben is, palotást járva, zenei kísérettel.
- Csak néhány lépést kellett megtenni, de azért nagyon izgultam, főként a beszédnél.

A programban ugyanis külön számként szerepelt a fekete szoknyában, fehér pólóban való felvonulás, utóbbin a képviselt megye egy-egy címerével. Itt külön feladatként a lányoknák egy percben kellett bemutatni megyéjüket.
- Először Veszprémről beszéltem és a nevezetteségeiről néhány szót, majd a nagyobb városainkat soroltam fel.
Tímea egyébként nagyon sportszerű. Szerinte tényleg a legszebb lány fejére került a szépségkirálynőnek járó korona.

A versenyen megyénket képviselő hölgy egyébként szerencsés alkatúnak vallja magát, az étkezésére nem kell különösebben odafigyelnie. Mielőtt azonban bármelyik nőtársunk irigykedni kezdene, eláruljuk, a modell-testet és lábakat azért neki sem adták ingyen. Több, mint tíz éve néptáncol, két éve pedig mazsorettezni és rockizni is elkezdett. E mellett pedig biztos ami biztos alapon esténként has-, és lábgyakorlatokkal is erősít. 
 
A hétköznapokon inkább a csinos, nőies ruhákat részesíti előnyben, saját bevallása szerint a magassarkú cipők, csizmák viselése sem okoz neki gondot, bár elismeri, a verseny után még neki is sajogtak a lábai az egész napos tipegéstől.
A szépségverseny kapcsán kifejti, a magyar nők tényleg a legszebbek. A világhírességeknél szerinte Angelina Jolie gyönyörű, a magyarok közül pedig Kiss Ramónát találja csinosnak.

És hogy mi egy modellkedő, karcsú lány álma arról, mi lesz, ha nagy lesz? Nem. Nem, nem akar az új Sarah Jessica Parker lenni, de még más celeb sem nagyon. Meglepő, de cukrász lesz. - Csodaszép szakmának tartom, érettségi után szeretném is elkezdeni. Gondolkodom az egyetemen is, ott rendezvényszervezői szakra mennék szívesen.

A szabadidejét barátokkal töltő, zenés-táncos, kicsit romantikus filmekért rajongó tizenkilencéves Timi élete maga is egy picit dirtydancing-es. Szerelme is táncolt korábban, sőt egy alkalommal versenyen is indultak együtt. Párja állítólag nem féltékeny rá, sőt, támogatja őt elképzeléseiben és büszke eredményeire. De azért Timit minden versenyre elkíséri...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!