Púder Nélkül

2011.11.23. 11:55

A pénz mégis boldogít?

A pénz talán még soha nem játszott ekkora szerepet az életünkben, mint manapság. Minden körülötte forog: baj, ha nincs és gond, ha van. Kihozza belőlünk a legrosszabbat és csak ritkán a jót. Küzdünk érte és függünk tőle. Néha betegesen ragaszkodunk hozzá, néha meg szórjuk, meggondolatlanul. Aligha véletlen, hogy a Nemzeti Színházban olyan nagy sikerrel játsszák Moliere klasszikus darabját, A fösvényt, amely arra figyelmeztet, hogy a pénz hatalma kivetkőztet önmagunkból, veszélybe sodorja emberi kapcsolatainkat.

Osváth Sarolta

Elszánt tekintettel, derékban kissé meghajolva vizslatja a körben ülő nézőket Blaskó Péter, Harpagon szerepében a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Félelmetes és szinte eszelős a nézése, süt belőle a gyanakvás, könyékig sáros kezével kétségbeesetten hadonászik, ugyan ki lophatta el az elásott pénzes ládikáját, ki vette el élete értelmét...

A színész nem játszik. Éli a szerepet, minden porcikájával, minden gesztusával ő Harpagon, a fösvény. Egy méterről nem lehet hazudni.  az, aki sajnálja a pénzt a gyerekeitől, a cselédeit éhezteti és kihasználja, a szerelmére sem áldoz, mintha fogát húznák, ha az esküvő költségeiről van szó. Gondolatait csak a pénzcsinálás, a harácsolás, a mások kárára való üzletelés tölti ki. Magától értetődik, hogy a gatyáját madzaggal köti fel és lányát inkább hozzáadná egy aggastyánhoz, csakhogy a hozományt ne kelljen kifizetnie.

A színházi klubban, ahol szinte még le sem ültünk beszélgetni, Blaskó Péter gálánsan kávét, innivalót rendel. A színpadon kívül nem tűnik fösvénynek, sőt egyenesen nagyvonalúnak...

- Hogy lehetne ennyire hitelesen eljátszani egy ilyen rémes, tragikomikusan fukar alakot, ha az ember valójában nem olyan?

- Az alaptermészetem tényleg nem ez, de igazából nincs is miből fösvénynek lennem... Azt hiszem, normális a viszonyom a pénzhez, és persze jobban érezném magam, ha kevésbé kellene meggondolni, mire költök, talán még szórnám is szívesen... De a színész azért színész, hogy erre a mutatványra képes legyen. Egy negatív szerep megformálásakor igyekszik a lényének, személyiségének a külvilág előtt elfedett, maga előtt is szégyellt vonásait felszínre hozni és azokból építkezni, a próbák során pedig felerősíteni. Egy kis fukarság, irigység azért mindenkiben lakozik, tehát van mihez nyúlni. Ehhez még hozzá kell tenni a sok-sok olvasmányélményt, mesterségbeli tudást, színészi és élettapasztalatot.

- Meg tehetséget. Sokan és legendás nagy színészek - Márkus László, Haumann Péter - játszották el ezt a szerepet. Segítségül hívta az ő alakításaikat is?

- Szándékosan nem hallgattam, nem néztem vissza a régi előadásokat, éppen azért, mert nem akartam, hogy befolyásoljanak. Régebben alaposan utánanéztem, felkészültem az előzményekből, de aztán rájöttem, hogy önkéntelenül is hozzájuk igazodom, vagy hasonlót vagy éppen az ellenkezőjét akarom megvalósítani. Pedig nekem a saját figurámat kell megformálnom. Most is az volt a legnehezebb, hogy létrejöjjön a Blaskó-Harpagon, méghozzá úgy, hogy a nézők attól kezdve másmilyennek el se tudják képzelni. A próbaidőszakban egyik reggel panaszkodtam a feleségemnek, hogy Harpagonban még pont ezt a személyességet nem találtam meg. Mosolyogva rám nézett és azt mondta: gondolj arra, amikor én pénzt kérek tőled valamire, akkor mit érzel...
 
- Az előadás egyébként eleve nagyon személyes, hiszen Rába Roland rendezése nem hagyományos színpadi előadás. Szinte nincs díszlet, a jelmezek secondhand-gyanúsak, a nézők körülülik az üres játékteret, és karnyújtásnyira tőlük zajlanak az események. Megnehezíti ez a színészek dolgát?

- Így lehet hátrányból előnyt kovácsolni: sajnos a Nemzeti Színháznak sincs elég pénze díszes kiállítású bemutatókra, tehát olcsóbb megoldásokat kell választanunk, hogy minél többet játszhassunk. Valóban másfajta játékmódot, valódi érzelmeket, átélést kíván, ha a szerepet belülről és nem külsőségek segítségével  parókával, korhű jelmezzel stb.  kell hozni. Ebben az előadásban nincs egy pillanatnyi üresjárat, ott vagyunk a teljes valónkkal.

 - Milyen érzés ilyen különös összetételű szereplőgárdával együtt játszani? A színészek egy része  a rendezővel együtt  az egészen fiatal, mondhatni kezdők korosztálya és két nagy öreg Törőcsik Mari és Sinkó László  a partnere. Hogy érzi, sikerült egy nyelven beszélni?

- Nagyon élvezem a munkát velük. Talán furcsa ezt mondani negyvenéves pályával a hátam mögött, de attól még így van: sok mindent ellesek, próbálok tanulni a fiataloktól. Bennük például nincsen semmi elfogódottság, mint bennem, ha nagy klasszikusokat, mint például Moliere-t próbálunk. Természetesen fogják fel a színészmesterséget, lazán, fölszabadultan dolgoznak, úgy érzem, nincsen olyan legyőzendő gátlásuk sem, mint amivel kezdő koromban én küszködtem, amikor Sinkovics Imrével, Bessenyeivel vagy Kálmán Györggyel játszottam együtt.

- Komolyan gondolja? Azért biztosan inspirálta őket, hogy kikkel dolgozhatnak együtt.

- Lehet, de az biztos, hogy én nem fedeztem fel bennük ilyen értelemben megfelelési kényszert.

- Miért érezzük, fiatalok és idősebbek egyaránt, nagyon is időszerűnek Moliere pénzimádatot kifigurázó művét?

- Napjaink valósága nagyon is hajaz erre a 16. századi történetre. Az, hogy a pénz kiszolgáltatottjai vagyunk, azóta sem változott. A darabban a fiatalok ki vannak szolgáltatva az apjuk zsugoriságának, emiatt elveszthetik a boldogságukat. Megkerül a pénz és végül mindenki boldog lesz. Ma az emberek boldogulása attól függ, ki tudják-e fizetni a számláikat, a hiteleiket. De sok minden máshoz is kell a pénz: az egészséges életet meg tudjuk a pénz által hosszabbítani, az igazságot meg lehet vele venni, és sok mindent meg lehet szerezni, el lehet intézni. A pénzre  akár akarjuk, akár nem  szükségünk van. És ha nincs, bizony hiányzik.

- Mit csinálna, ha egyszer nagyon sok pénze lenne?

- Azon felül, hogy a családomnak mindent megadtam, amire szükségük van és amire vágynak, a felesleges pénzemet jótékonyságra költeném. Olyan betegeknek, gyerekeknek segítenék, akiknek enélkül esélyük sincs a jobb életre.

A Nemzeti Színház előadásának szereplői: Blaskó Péter, Törőcsik Mari, Sinkó László, Makranczi Zalán, Gerlits Réka, Mátyássy Bence, Radnay Csilla, László Attila, Farkas Dénes, Seres Dániel, Ficzere Béla; rendező: Rába Roland.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!