Púder Nélkül

2011.12.24. 10:24

Atya ég, de jó pasik! Szexi papok naptára

Hanyatlóban a római katolikus egyház tekintélye, amivel úgy tűnik, együtt jár a hívek nagyarányú csökkenése is. Talán emiatt dobta piacra a Vatikán, éves kalendáriumát, fiatal, jóképű, ha szabad mondani, igazán szexis papokkal. Ha ilyen papok tartják a misét, akkor irány a templom!

Napló Online

A Calendario Romano 2004 óta jelentkezik minden évben új kiadással, amelyben Róma nevezetes épületei mellett, olyan pimaszul fiatal, helyes papok kapnak helyet, akiket a város különböző utcáin fotóznak le, templomba járó idős hölgyek, fiatal csitrik és pironkodó apácák talán nem kis örömére. A naptárhoz, minden évben más-más országból keresnek modelleket, az egyetlen kritérium, hogy az illető vonzó megjelenésű, hithű katolikus és felszentelt pap legyen.

A 2011-es fekete-fehér kiadásban, ír papok kapták a főszerepet. Természetesen ezeken a képeken az egyházi méltóságok nem meztelenül pózolnak a kamerák előtt, a kevésbé liberális gondolkodású hívek miatt, állig reverendában fényképezte őket, egy olasz fotográfus, Piero Pazzi.

Sok hívő megrökönyödéssel állt a fotósorozat előtt, ennek ellenére a híresztelések szerint már most nem lehet kapni Rómában, a Calendario Romano-t. Természetesen az interneten továbbra is beszerezhető. Lássuk be, a régi idők vallási nézetei a múltba vesztek ezzel a különleges kiadású naptárral, melynek képei a Vatikán atyái szerint nagyon is vallási jellegűek. Valóban így van, vagy csak egy jól sikerült marketingfogás, az döntsétek el ti! Mi mindenesetre szívesen nézegetjük az ifjú tiszteleteseket.

Forrás: voilamode.hu

A velvet pasi-blogjában további képeket tekithetek meg a szexi papokról

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!