Púder Nélkül

2012.03.28. 17:42

Emberi testekre fest a kozmetikus Magosi Beáta

Magosi Beáta kozmetikus, sminkes a testfestéssel szerzett hírnevet, MMIK-ban rendezett "Fantáziasminkek" kiállítását sokan megcsodálták.

PLT

- Rajztanárnak készültem, sokat jártam tanulni rajztanárokhoz, voltak kiállításaim tusrajzokból, akvarellekből, sőt a fotóimból, mert fotózni is szeretek. Sminkekből, testfestésből ez volt az első tárlatom. Az Angyalok és démonok címet adtam a fantáziasminkeknek, mert e két szélsőséges figura közé minden belefér. Együtt dolgozom fodrásszal, fotóssal, így az alkotás közös - tudjuk meg Magosi Beától. 

-  Mióta eszemet tudom, rajzolok. Képzőművészeti főiskolára jelentkeztem alkalmazott grafika szakra, de nem vettek fel. Kozmetikus iskolába mentem végül. A testfestéssel kiélhetem a rajzolási vágyamat. Pótolhatom, ami az eredeti terv szerint nem jött be, csak nem papíron, hanem emberi testen.

Az Alkonyat sorozat után Bea is úgy érezte, meg kell alkotnia a maga vámpírját. Az angyalszárny az emberi háton régi elképzelés volt. Minden rajz magáncélra készül, előre leszervezett módon. Adott témához készül a frizura, a kész modellről a fotó. Így  örökítik meg az álomképeket.

- Egy szentgotthárdi fiú jött be hozzám egyszer, natúr alapozást kért az arcára, mert modell vizsgára ment. Később azzal keresett meg, hogy szeretne a portfoliójába testfestéses képeket, hogy megmutathassa, ő ezt is tudja. "Nézzél rám, találj ki valamit!" - és én egy tekeredő kígyót festettem a mellkasára. Lefényképeztük. A fotó több helyen is ki volt téve, szerepel egy honlapon nyitóképként. Ezzel kezdődött a "hírnév."

Magosi Bea adott témákhoz keresi az arcot. Megesik, hogy megy az utcán, nyel egy nagyot, és megszólít egy ismeretlent, aki jó lenne a képhez.

- A modelljeim húsz év körüli fiatalok. Lelkesek, vevők erre a dologra. Eddig csak jó tapasztalatom van. Még soha senki nem utasított vissza. Mindenki örül. Persze nem mindenkit az utcán szólítok le. A legtöbb modellem régi ismerős. Van olyan például,  akit úgy ismertem meg, hogy tablófényképezéshez csináltam a sminkjét...

Az a jó, hogy a fiatalok teljesen azonosulni tudnak a figurával, beleélik magukat a szerepbe, és ettől lesz jó, eleven, élő a kép. Ők adják el a témát. Nem mindegy, hogyan néz a bohóc, a vámpír...

A kiállítás sem rólam szólt, hanem róluk, a modellekről, a fodrászról, a fotósról, mindazokról, akik részt vettek benne.
Éhező rajztanár lennék

"Ma már azt gondolom, jó hogy nem vettek fel a főiskolára. Ma éhező rajztanár lennék. A férjemmel, Czirók Tamással is alkotunk. Ő színész, bábszínész, előadóművész, rádiók reklámhangja. Ez utóbbiban tudunk neki segíteni a gyerekekkel. Küldik a szöveget, mit kell felmondani, van olyan megrendelés, ami úgy szól: a feleséged hangja is kell, olykor a gyerekeké is. Van egy kis hangszigetelt szobánk,  profi minőségben mondjuk fel a reklámokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!