Púder Nélkül

2014.10.15. 12:40

Modellkedik a jegykezelő

Tapolca - Julcsi igazán nem tartozik az unalmas vagy unatkozó nők közé. Vasúti kalauzként is képes díva lenni, de igazán akkor van formában, ha színpadra léphet.

Tóth B. Zsuzsa

Szűcs Julianna harmincas évei elejét éli, de mondhatjuk úgy is, hogy élvezi, hiszen képes ügyesen kihasználni az elé tárulkozó lehetőségeket. Ugyan győri születésű, de évek óta Veszprémben él, munkája és éppen alakuló párkapcsolata pedig nagyrészt Tapolcához köti. Kalauzként szigorú, nem tűri a bliccelést, de az utasok némelyikével szinte baráti kapcsolatot ápol. Szereti a munkáját, hiszen nagyon közvetlen, örül, ha megismerheti a számára szimpatikus embereket.

- A vasút lehetőséget nyújt számomra arra is, hogy egyik kedves időtöltésemnek, az utazásnak hódoljak - vallja. A múltkor képes volt egyedül elvonatozni Salzburgba, hogy egy nap alatt bejárja és végig fényképezze a várost. Máskor gondol egyet és felpattan a biciklire, hogy elkerekezzen Balatonmáriára.

Szücs Julianna hétköznap vasúti jegykezelő, de ha kell, akár modellként, vagy színésznőként is remekül megállja a helyét (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

- Imádok kerékpározni, kirándulni, örülök, ha bejárhatom a közeli hegyeket. Korábban aktívan népi táncoltam, társastáncot tanultam, szeretek mozogni - árulja el magáról Julcsi, aki bika jegyűként mintha csak a tavasz lánya lenne, mozgékony és szereti az életet. Érdekes módon leginkább a színpadon van elemében. Játszott már amatőr színi társulatban, volt manöken egy vasutas napi divatbemutatón, ahol az is kiderült, hogy az egyenruhájában szintén jól érzi magát. Sőt, azt is képes igazi nőként viselni! Julcsi ugyanis valósággal átlényegül, amint a deszkákra lép. Mindent belead a szerepbe, élvezi, hogy idegen bőrbe bújhat, amint kilép a fodrásztól, sminkestől. Az a típus, aki hétköznap jól érzi magát a biciklin, de ha úgy adódik, képes teljesen átváltozni. Jó alakjának is köszönhetően tudja viselni a gyönyörű ruhákat. Szereti a különleges darabokat, érdekli a divat, felvállalja és szívesen megmutatja magát. Mondták is már neki, hogy előző életében talán modell, vagy színésznő volt. Valószínűleg megállná a helyét ezekben a szerepekben. Annál is inkább, hiszen édesanyja ugyancsak modell volt korábban. Julcsi közben pedig nagyon szereti a gyerekeket, vágyik már rá, hogy sajátját nevelhesse, ha itt lesz az ideje. Addig is szívesen főz, örömmel tölti szabadidejét baráti körben és nyitott az élet adta lehetőségekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!