Egyedi, különleges, időtálló, de nem utánozhatatlan (x)

A szerző kifejtette, hogy a luxuscikkekre költő vásárlóknak ez jut eszükbe egy Louis Vuitton-táska láttán: „Mindenki- nek ilyen van. Minden pekingi étteremben ezt látni. Inkább Chanelt vagy  Bottega Venetát veszek, az sokkal exkluzí- vabb”, szólta le a kötetben a legendás francia divatház leg- ismertebb termékét egy kínai hölgy.

Az elemzésből kitűnik, hogy  a  vásárlási piramis csúcsán olyan márkák  szerepelnek, amelyeket csak néhányan engedhetnek meg maguknak. Ilyen a Leviev, a Graff és a Har- ry Winston, amik a világ legdrágább gyémánt ékszereit kínál- ják vevőiknek. A felső középmezőnyben szerepel a Patek Philippe, amelynek óra remekműveit a világ aukcióin rekord árakon  jegyzik. A vállalat ügyfelei között megtalálhatóak pápák, királyok és királynők, hercegek és szultánok is.

A lista alján szerepelnek olyan márkák, amik drágának (igaz, nem megfizethetetlennek) számítanak: ilyen például a Geox vagy  a Tiffany. A márkapiramis szerint a mindennapi, apró luxust például a Starbucks, a Swatch-karóra, vagy a Bulga- ri parfümök   jelentik. Az 1500 dolláros kategória a  Louis Vuittonok, Guccik, Pradák, Tissot-k világa, de efelett még három szint van. Itt az elegáns Hermes, vagy a csúcsminőségű Bottega Veneta is megtalálható.

Élményt is, ne csak terméket!

Minden jel szerint végéhez közeledik az a korszak, amikor elég volt egy sok ezer eurós  lila krokodilbőr táskát készíteni ahhoz, hogy  egymást tapossák érte a vevők. Az évek múlásával a cégeknek a további növekedéshez ennél szofisztikáltabb módszerekre volt szükségük.

Hogy mire is pontosan? Élményre; bármilyen pluszra, ami az adott márkához, illetve termékhez köthető. Ez a hozzáállás egyébként sem  idegen a luxusmárkáktól, az utóbbi időben viszont újabbnál újabb ötletekkel rukkoltak elő, melyek cél- ja - elképesztő változatosságuk dacára  - pontosan ugyan- az, vagyis a vásárlók magukhoz ragasztása. A Valentino például még műhelyeibe is beengedi legjobb vásárlóit, hogy megnézhessék, hogyan  is készülnek a pompás haute cou- ture darabok, a legtöbbet költő vevőket pedig még a terve- zőkkel is összehozzák. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az  ehhez   hasonló  luxuskalandozáson  átesett vevők   a későbbiekben sokkal lojálisabbak lesznek az adott márká- hoz, nem beszélve arról, hogy a műhelylátogatás kalandjait saját köreikben is elmesélik, melyekkel újabb tehetős ügy- feleket szerezhetnek az adott márkának.

Ennél kevésbé személyes, de a jelek szerint működő  stra- tégia a  korlátozott elérhetőség. Ez éppúgy   jelentheti a klasszikus limitált szériát, mint különféle földrajzi megköté- seket. Utóbbira példa a Paul Smith 2110 dolláros kabátja, trench coatja, ami az egész világon csupán  a New Yorkban lévő Greene  Streeti üzletben volt kapható. Ezt fejlesztette tovább a  Lanvin, amelynek 2525  fontos fekete pitonbőr táskáját kizárólag a londoni Mount Streeten lehetett meg- vásárolni egy adott időben.

Védtelen divatipar

A hamisítókkal  szemben a  divatipar  azonban   mindmáig védtelen. Annak ellenére, hogy a vállalatok milliókat költe- nek márkavédelemre, úgy tűnik, hogy védtelenek az ügyes- kedő hamisítókkal szemben, akik újra és újra piacra dobják „újragondolt” termékeiket. A fast fashion szó jelentése az elmúlt években egyet jelentett a piac felgyorsulásával, a lenyomott árakkal, a legaktuálisabb trendekkel és a meg- kérdőjelezhető etikai felelőséggel. De úgy  tűnik, hogy  a taktika még  mindig működik: a luxusmárkák darabjainak koppintásai, s azoknak  olcsóbb értékesítései.