Rendőrségi

2010.01.14. 14:25

Eredményes felderítés - Bűnügyi mérleg számokban

Megyei körkép - A megyei főkapitányság a dunántúli megyék közül a legjobb felderítési eredményeket produkálta tavaly, az országos listán a tavalyelőtti nyolcadik helyett 2009-ben a hatodik helyen végzett - mondta Derzsy Péter ezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Munkatársainktól

- A rendőri munka egyik fokmérője, a felderítési eredményességünk 55,5 százalékos volt, hat százalékkal magasabb, mint az országos átlag - hangsúlyozta. - Mindezeket az eredményeket úgy sikerült produkálni, hogy a tavaly februári Cozma-gyilkosság, ha nem is kriminalisztikai bonyolultságával, de a nyomozati cselekmények sokaságával rendkívül leterhelte a bűnügyi állományt, több folyamatban lévő ügyet emiatt kisebb intenzitással tudtunk csak vizsgálni. Az eredményesség önmagáért beszél, ennek hátterében azonban jelentős munka van, elég csak azt tudni, hogy a 700 fős hivatásos állományból 65-en hiányoznak.

A tizenkilenc megyét és a fővárost magába foglaló rangsorban a hatodik helyet foglalja el a felderítési eredményesség tekintetében Veszprém megye. Úgy, hogy  a főkapitányság létszámhiánnyal küszködik. A létszámhiány, ha markánsan nem is a bűnügyi területen jelentkezik, de arra is hatással van, hiszen minél több járőr van a közterületeken, annál kevesebb bűncselekményt követnek el.

- Mindemellett a jelenlegi gazdasági helyzetben minden egyes fillér elköltését jól meg kellett gondolni,  például a nyomozásokat financiálisan is átgondoljuk - közölte Derzsy Péter ezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója. - Veszprém megyében a Cozma-gyilkossággal együtt tavaly négy emberölés történt, mindegyik esetnek megvannak a gyanúsítottjai. Négyből kettő már lezárult, kettő folyamatban van. A legsúlyosabb bűncselekmények mellett az embereket leginkább irritáló bűncselekménytípusokban, mint például a lopások, betöréses lopások felderítésében is jobb eredményt értünk el tavaly, mint 2008-ban - fogalmazott.

Örvendetes, hogy  több mint felére csökkent az eltulajdonított gépkocsik száma, tavaly egész évben 21-et vittek el, miközben a 90-es évek közepén volt olyan nyári hét, amikor ennél többet loptak a Balaton-parton.  Az ismertté vált bűncselekmények száma 15 százalékkal csökkent. Természetesen ez nemcsak a bűnügyi, hanem a közterületi állomány munkájának is köszönhető.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy az elmúlt években az állampolgárok  elővigyázatosabbak lettek, jobban figyelnek az értékeikre, illetve a nyári szezon alatt a rendőri munkát a Balaton, valamint a Velencei-tó térségében irányító közbiztonsági koordinációs bizottság is évről-évre hatékonyabb.

A megyei közbiztonság egészének alakulása szempontjából nagyon fontos, hogy a szezont milyen eredménnyel zárja a főkapitányság. Az idei nyár jól alakult, hiszen Veszprém megyében tovább csökkent a bűnesetek száma. A nyári adatok meglepően jók voltak, hiszen a tavalyelőtti  eredmények kapcsán 2008 őszén azt nyilatkozták: a 2009-es szezonban a közbiztonság szinten tartása már jónak számítana. Ennek fényében a bűncselekmények számának csaknem tizenegy százalékos csökkenése még az optimista várakozásokat is felülmúlta.

- Az gondolom, hogy minden eredményen lehet javítani, ezzel a leterheltséggel, nehézségekkel a kapitányságok és a főkapitányság hozta az eredményt.

Derzsy Péter megjegyezte: az almádi kapitányságon ősszel kapitányváltás volt, ennek az egyik oka, hogy gyengébb eredményeket értek el. Az utasítások és elvárások mellé kaptak segítséget is, de már nyár végén látszott, hogy nem tudják az eredményeket produkálni, ezért ott komplex vizsgálatot rendeltek el.

A bűnügyi igazgató kitért arra is: elvárása, hogy a szervezetten működő csoportokat felderítsék, azokat minden eszközzel ellehetetlenítsék.

- Ha valakit állandóan vegzálnak, akkor vagy abbahagyja a bűnözést, vagy elköltözik; nekem mindkettő egyformán megfelel.

A számadatok alapján a közbiztonság javulása nem vitatható, ez egyrészt a saját szabadidejüket feláldozó  polgárőröknek is köszönhető. Újabb tíz egyesület alakult tavaly, így ma már a 4756 önkéntes dolgozik összesen 134 csoportban a megyében.

- Fő feladatunknak a fokozott közterületi jelenlétet tekintettük, mert a zavarosban halászóknak elég, ha meglátnak bennünket a formaruhánkban, inkább tovább állnak - mondta Kovács Imre, a megyei szövetség elnöke, aki hozzátette: tavaly rendkívül sok akciót tartottak. - Nyáron több alkalommal is szerveztünk bűnmegelőzési akciókat, ezeknek a  nyitánya Balatonalmádiban volt.

Az elnök szólt arról is: az országos szövetség tavaly felkarolta azt az ötletüket, hogy december 12-én rendezzenek olyan országos akciót, amikor egy időben mindenki szolgálatba lép. A médiában is jelentős visszhangja volt az eseménynek: a megyében egyszerre 771 önkéntes dolgozott együtt 68 rendőrrel. A Mátrix-police rendszámfelismerő berendezés 1650 járművet ellenőrzött, ebből egy körözött gépkocsi akadt fent a rostán - ismertette.

Az már csak természetes, hogy a falusi rendezvényektől, az országos hírű programokig mindenütt ott voltak, ahol vigyázni kellett a rendre. Figyeltek évkezdéskor az iskolák környékén a gyerekekre, hogy kevesebb legyen a baleset, s tavaly is kint járőröztek a temetőkben és a környékükön, hogy megakadályozzák a lopásokat, az autók feltörését. Nem kampányszerűen, de figyelnek a társadalom perifériájára  szorult emberekre, az egyedülállókra, és lehetőségeikhez mérten segítenek rajtuk.

A lezáráshoz közeledve

- A Cozma-ügyben amit meg lehetett tenni, mindent megtettünk - hangoztatta Derzsy Péter ezredes. - Az országban több olyan bűncselekmény is van, aminek a nyomozása két-három évig eltart, ezért úgy gondolom, hogy az csaknem egy éves vizsgálat nem különösebben hosszú idő. Ahhoz, hogy az ügyészség megalapozottan képviselje a vádat, minden bizonyítéknak meg kell állnia a helyét. A rendőrség nem gyár; olyan tömegben kellett különböző cselekményeket elvégezni, amihez idő kell. Húsz év gyilkossági nyomozói és vezetői tapasztalatából mondom: a bűnügyi állománnyal alaposan és gyorsan dolgoztunk, ekkora ügyet ilyen hamar befejezni rekordnak számít. A vizsgálat során mindvégig érezhető volt egyfajta nyomás, nem egy esetben például jogtalan kritika is. Azt hiszem, hogy ezeket jól kezeltük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!