Rendőrségi

2010.02.01. 17:07

Lomizók nyolcvan kilométeres ámokfutása

Körmend - Körmendnél sikerült megállítani azt a két Veszprém megyei férfit, akiket az osztrák kollégiák Graz közelében ellenőriztek, azonban onnan a magyarok elhajtottak és 80 kilométeren keresztül száguldottak.

Halmos György

Szendrődi Barnabás alezredes, körmendi kapitány elmondta, hogy az ausztriai lomizásból élő rokonoknak a magyar hatóságok előtt öt szabálysértés, míg az osztrákoknál egy bűncselekmény, rendőri intézkedés elleni ellenállás miatt kell felelniük.

A magyarok egyébként azért menekültek el, mert az osztrákok egy ellenőrzés során a feltűnően rossz állapotban lévő autó forgalmiját bevonták és 200 eurós büntetést szabtak ki.

A járművet először a heiligenkreuzi határállomás közelében, illetve a határállomás előtt akarták megállítani, de mindkét alkalommal továbbszáguldottak. A magyar rendőrök végül Körmend után egy kilométerrel állították meg a járművet és fogták el az utasokat.

- Csak a szerencsén múlt, hogy az ámokfutók nem okoztak balesetet a viszonylag gyér forgalmú úton, ugyanis a jármű bal első kereke erősen sérült volt, úgy száguldottak a 8-as főúton 130-150-nel - közölte a kapitány.

A két férfi, egy 25 és egy 17 éves szabadlábon védekezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!