Rendőrségi

2010.02.10. 13:35

Milliárdos számlagyárat derítettek fel a vámosok

Budapest - A mintegy hatvan cégből álló bűnszövetkezet által kibocsátott számlák összértéke meghaladja a 3 milliárd forint, amellyel 658 millió forintos adóhiányt okoztak.

MTI

A gyanú szerint több mint 600 millió forint adóbevétel-kiesést okozott az a mintegy hatvan cégből álló bűnszövetkezet, amely számlák előállításával akarta adófizetési kötelezettségét elkerülni - közölte Szabó Károly, a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoka szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Február 3-án a vámosok harmincöt helyen tartottak egy időben házkutatást Budapesten, Pest és Veszprém megyében. Számlákat, pénztári bizonylatokat és egyéb okmányokat foglaltak le. A kibocsátott számlák összértéke meghaladja a 3 milliárd forint, amellyel 658 millió forintos adóhiányt okoztak - számolt be a parancsnok.

A bűnszervezet irányítása egy személy kezében összpontosult, akit a nyomozók őrizetbe vettek, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását - mondta.

Szilágyi Roland, a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hatóságának parancsnoka a sajtótájékoztatón elmondta: a mintegy 1500 számlát egy "Számlagyár" nevű programmal állították elő és ezek építőipari tevékenységről, szabás-varrásról, értékesítésről szóltak. A cégekhez egy APEH-feljelentés által jutottak el. Több olyan cég is szerepelt a számlákon, amelyek ellen felszámolás volt érvényben, vagy nem is léteztek.

Hozzátette: az adócsalók nagy része banki pénzmozgással próbálja lefedni adókötelezettségét, itt azonban ilyen nem volt. Bevételi pénztárviszonylatokat és készpénzfizetési számlákat állítottak ki.

Elmondta azt is: a nyomozás későbbi szakaszában az érintett cégek száma még növekedhet és az üggyel kapcsolatban több más bűncselekmény is felmerülhet, ezt jelenleg is vizsgálják.

Sipos Jenő szóvivő kérdésre elmondta: mindennapos rutinná kezd válni a hasonló nagyságú adócsalások felderítése, sok esetben egymilliárd forintot is meghaladja az adóhiány mértéke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!