Rendőrségi

2010.06.08. 13:43

Elszabadult lovaskocsi, elütött motoros és kerékpáros - Balesetek az utakon

Veszprém, Pápa - Elszabadult egy lovaskocsi Veszprémben, és parkoló autókat rongált meg. Súlyosan sérült egy motoros a veszprémi Budapesti úton, Pápán pedig egy kerékpárost ütöttek el - tudtuk meg a rendőrségtől.

Napló Online

Autókkal ütközött az elszabadult lovaskocsi

Egy fához kötötte, majd a kocsiba befogott lovat magára hagyta Veszprém külterületén a Sas hegyen hétfőn egy helyi férfi. A ló megriadt egy közelben elhaladó motorkerékpár erős hangja miatt, és eltépve a kötelet vágtatni kezdett a város irányába.

A ló, mögötte a lovaskocsival a Laczkó-forrás irányából végigszaladt a Veszprémvölgyi úton, ahol egyszerre ütközött neki az előtte közlekedő és az út jobb széle mellett várakozó személygépkocsinak. Az ütközés következtében a lovaskocsi megakadt, és az arról elszabaduló ló továbbfutott az állatkert irányába, ahol később hajtója befogta.

Szerencsére a ló nem sérült meg, viszont a két megrongált autóban összesen mintegy 2 millió forintos kár keletkezett. A Veszprémi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást kezdeményezett a ló hajtójával szemben.

Súlyos baleset Veszprémben - Nem adott elsőbbséget a busz

Autóbusz ütközött kisteherautóval kedden reggel háromnegyed nyolckor Veszprémben a Pápai úton - fotó és részletek.

Sort előzött az autós, elütött egy motorost

Súlyosan sérült az a motoros, aki hétfőn szenvedett közúti balesetet Veszprémben a Budapesti úton.

A személyautó a Budapest út 75. szám előtti parkolóból kívánt balra, a városközpont irányába kanyarodva a Budapest útra hajtani. A Budapest úton, előtte forgalmi okból álló kocsisor állt, a Cholnoky út irányába. A sofőr az álló járművek között hajtott a Budapest útra, majd a balra kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget az álló járművek bal oldala mellett előrehaladó segédmotorkerékpárosnak.

A motoros az elé hajtó személyautó bal oldalának ütközött. A baleset következtében a segédmotorral közlekedő 38 éves veszprémi férfi súlyos sérülést szenvedett.

Nem kapta meg az elsőbbséget a kerékpáros

Súlyosan sérült közúti baleset során az a kerékpáros, akinek hétfő reggel egy autós nem adta meg az elsőbbséget Pápán.

Hétfőn reggel Pápán a Várkerti úton a Gróf út irányából a Győri út irányába haladó kerékpárosnak nem adta meg az elsőbbséget a termálfürdő felől, alárendelt úttestről érkező személyautós. A kerékpárral közlekedő 39 éves pápai nő az ütközés következtében súlyos sérülést szenvedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!