Rendőrségi

2012.05.12. 07:57

Emberölés az idősotthonban?

Budapest - Szándékosan küldték a halálba a lakókat az Arany Alkony idősotthonok Bánkút utcai házában; mindezt az újabb és újabb, négy-öt millió forintos belépési díjakért - állította a Hír TV Célpont című műsorában két volt dolgozó.

MTI

A Magyar Nemzet szombati számában azt írta, a csatorna szándékos emberölés gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettesek ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).

A napilap cikkében - idézve a Hír TV műsorában elhangzottakat - az olvasható, hogy a volt dolgozók elmondása szerint a rákospalotai otthonban például nem adtak gyógyszert a rászorulóknak, felfekvéseket, tüdőgyulladást sem kezeltek megfelelően, de előfordult az is, hogy rácsukták az ajtót egy 90 éves emberre, aki elesett, s csak napok múlva nyitották rá újra. A legdurvább esetben egy áttétes rákosnak Algoflexszel, No-Spával kezelték a fájdalmát, de megesett olyan is, amikor az egyik betegnek, aki csak pépes ételt fogyaszthatott volna, egészben vagy nagyobb darabokra vágott almát adtak, amitől megfulladt - emlékezett vissza az egyik egykori alkalmazott.
   
A volt dolgozó azt is állította, hogy ha valaki meghalt, bement hozzá a főnővér, a szociális asszisztens, és eltulajdonították az értékeit.
   
A Hír TV és a Magyar Nemzet is kereste Fülöp Róbert vezérigazgatót, aki a televízió által felkínált nyilatkozat lehetőségével nem kívánt élni, a lapnak pedig nem tudták adni őt - írják.
   
A Hír TV információi szerint az ügyben a BRFK életvédelmi alosztálya eljárást indított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!