Rendőrségi

2012.08.18. 08:54

Nőtt a vesztegetéssel gyanúsított rendőrtisztek száma

Budapest - Háromra emelkedett a rendőrségi vesztegetési botrányban bűnszervezetben történt elkövetéssel meggyanúsított egykori főtisztek száma - értesült a Magyar Nemzet.

MTI

H. Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azóta megszüntetett szervezett bűnözés elleni főosztálya speciális bűncselekmények elleni osztályának egykori vezetőjét is azzal gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy harmadmagával tagja volt a vesztegetési botrányban feltárt, V. László vezette bűnszervezetnek - olvasható a napilap szombati számában.
   
Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője a Magyar Nemzet érdeklődésére közölte: a volt rendőrtiszt - a közelmúltban ugyanezzel a gyanúval kihallgatott társaival egyezően - az alapbűncselekmény elkövetését is vitató vallomást tett, és panasszal élt a gyanú közlésével szemben.
   
A Központi Nyomozó Főügyészség a június elején kirobbant ügyben eddig az éjszakai mulatóiról elhíresült V. Lászlóval, majd G. Imrével, az NNI szervezett bűnözés elleni főosztályának korábbi vezetőjével, és az ugyancsak előzetes letartóztatásban lévő K. Attilával, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi információs főosztálya kiemelt ügyek osztályának felderítéssel egykori foglalkozó nyomozójával ismertette, hogy a bűnszervezet vezetőjeként, illetve tagjaként tartják őket számon - olvasható a lapban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!