Rendőrségi

2012.10.31. 09:28

Két és fél millió forint értékű kaviárt találtak egy személyhajón

Öt kilogramm, összesen két és fél millió forint értékű tokhalkaviárt hozott be engedély nélkül az országba egy osztrák idegenvezető egy személyhajón - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője szerdán az MTI-vel.

MTI

Suller György Attila őrnagy elmondta, hogy a mohácsi pénzügyőrök a Dunán Romániából Ausztriába közlekedő hajón vámvizsgálatot végeztek, amikor megtalálták a tíz befőttes üvegben tárolt kaviárt, címke és egyéb jelölés nélkül. A terméket a svájci honosságú hajó osztrák állampolgárságú idegenvezetője a magáénak vallotta.
    
A szóvivő tájékoztatása szerint a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársának szakvéleménye alapján az üvegek tartalma nagy valószínűséggel tokfélék ikrája, amelynek becsült eszmei értéke több mint két és fél millió forint.
Hozzátette: mivel a tokhal védett és a kaviár országba való behozatalához szükséges engedélyek hiányoztak, a pénzügyőrök feljelentést tettek az idegenvezető ellen természetkárosítás miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!