2013.10.17. 12:39
Rendőrségi hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra rendőrségi hírei Veszprém megyében.
A rendőrök 4 főt fogtak el, továbbá 1 főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, akik közül 2 főt őrizetbe vettek.
Tartozás miatt alakult ki dulakodás Pápán 2013. október 16-án a délelőtti órákban két vaszari lakos és pápai ismerőseik között. A 28 éves O. Melinda szóváltást követően a gépkocsijából magához vett egy baseball ütőt, amit nekidobott a 19 éves pápai nőnek, majd ezt követően a nő segítségére siető anyósát az eszközzel fejen ütötte. Vele egykorú élettársa, O. István eközben a 43 éves asszony kezeit lefogta, így a sértett nem tudott kitérni a bántalmazás elől.
O. Melindát és O. Istvánt a kiérkező rendőrök elfogták és a kapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindkét gyanúsított ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pápai Rendőrkapitányság.