Rendőrségi

2015.04.05. 07:39

Lezárt akták: zalahalápi gázolás

Vádemelés kezdeményezésével zárult annak a 15 éves fiúnak az ügyében lefolytatott eljárás, aki engedély nélkül vitte el barátja édesapjának személygépkocsiját, majd elütött két gyalogost.

A Tapolcai Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője 2015. január 15-én 7 óra körüli időben vonult ki egy Zalahalápon történt közlekedési balesethez. A szemle során kiderült, hogy egy 15 éves tapolcai fiú barátja apjának autóját akarta beindítani, ezért kitolta a családi ház udvarából, majd beszállt és gurulni kezdett a járművel a lejtős úton. A gépkocsi szélvédője le volt fagyva, így nem vette észre, hogy áttért a másik forgalmi sávba, ahol elsodorta az útpadkán gyalogosan közlekedő 28 éves nőt és a 10 éves kislányt. A gyalogosok a baleset következtében mindketten 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek. A rendőrök után nem sokkal a fiú barátja is a helyszínre érkezett, aki elmondta, hogy a gépkocsi az édesapja tulajdona. Az eljárás adatai szerint az autó tulajdonosa nem adta oda a járművet.

A 15 éves tapolcai fiatal ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte. Az ügy iratait vádemelési javaslattal a Veszprémi Járási Ügyészségnek küldték meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!