Rendőrségi

2015.07.02. 16:56

Féltékenységből akarta megölni volt élettársát?

Kilenc év börtönre ítélte a bíróság minap azt a férfit, aki meg akarta ölni volt élettársát.

Kovács Erika

A Veszprémi Törvényszék a 2015. június 30– án kihirdetett ítéletével Cs. Z. I. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének kísérletében, ezért a férfit kilenc év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és kilenc évre eltiltotta a közügyektől. A bíróság a férfi cselekményéhez használt kést elkobozta és kötelezte közel 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. A tényállás szerint: Cs. Z. I. 2012. májusban élettársi kapcsolatot létesített Cs. G. E.-vel, mely 2012. novemberében megszakadt, és az asszony a férfitől visszaköltözött a lakásába.

Cs. Z. I. 2012 decemberében lakásában jelentős mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd elhatározta, hogy felkeresi volt élettársát. Magához vett egy konyhakést, és azzal odament. A lakás ajtaját a nő lánya, B. E. nyitotta ki, aki közölte, édesanyja a mosdóban van, szól neki, majd a lány a lakás ajtaját a vádlott előtt becsukta, aki a lépcsőházban várt. Az asszony aztán ajtót nyitott a férfinak, aki a lakásba lépett, és „Most megöllek!” felkiáltással késsel a nő hasába szúrt. Az asszony sikoltozására lánya odafutott, és próbált segíteni. Cs. Z. I. az asszony hasából kihúzott késsel a nő és lánya felé hadonászott, közben kiabálta: „Megölöm ezt a büdös k.-t!”. A sikoltozásra a nő élettársa, K. P. E. is kijött a szobából, aki a vádlottal dulakodni kezdett, sikerült a férfi kezéből a kést kiütnie. Közben Cs. Z. I. ismét az asszonyra támadt, hajánál fogva a fürdőszobába lökte. A lökéstől mindketten elestek, a nő a padlóba a fejét beütötte, majd a lépcsőházba menekült. K. P. E. a fürdőszobában megfékezte a vádlottat, aki a támadással továbbra sem hagyott fel, és a közben értesített férfival, K. B.-vel együtt visszatartották a rendőrök érkezéséig. A mentők az asszonyt a megyei kórházba vitték, ahol életmentő műtétre volt szüksége. A vádlottat az ajkai kórházba szállították. Az ítélet ellen a vádlott felmentésért, a védő felmentésért és másodsorban a büntetés enyhítéséért fellebbezett. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!