Rendőrségi

2017.02.12. 09:14

Közel két év fogház biofűért

Tapolca - Ismét csalásra adta a fejét az a férfi, akit ilyen bűncselekmény miatt már többször elítéltek.

Mátételki András

Ezúttal egy év tíz hónapot kell fogházban töltenie.

A Gyulakeszin élő H. J. Jácint ismerősének lerobbant a VW Passatja, aki az alkatrészek beszerzésében a vádlottra támaszkodott. A büntetett előéletű férfi megígérte 2015 elején, hogy 60 ezer forint fejében szerez a kocsihoz két baloldali ajtót, sárvédőt, lökhárítót lámpákkal, valamint két felnit gumikkal. Előlegként átvett 20 ezer forintot, majd később 37 ezer forintot, de csaknem szállította le a kért alkatrészeket.

Később jelentkezett négy, felnire szerelt abronccsal, csak éppen azok nem voltak jók a VW-re. A becsapott férfi feljelentést tett a rendőrségen, mire a 36 éves vádlott visszaadott 10 ezer forintot, így csak 47 ezer forinttal maradt adós ismerősének.

A tapolcai bíróság azt az estét is tárgyalta, amikor Volvójával közlekedő H. J. Jácintot megállították a rendőrök az év nyarán, majd átvizsgálták a kocsiját és a ruháját. Ekkor találtak nála 0,33 gramm fehér színű port, ami amfetamint tartalmazott. Kötődését a kábítószerhez az is igazolta, hogy felkereste az első rendű vádlottat, M. Martint tapolcai otthonában, akitől biofüvet akart vásárolni. A 23 éves fiatalember a földszinti ablakon át közölte vele, hogy ő már nem foglalkozik az "anyaggal", takarodjon a háza elől.

Ezen rendkívül begurult  H., aki trágár szavakkal szidta ismerőse anyját is. Erre kijött a házból M. Martin, s hanyatt lökte a követelőző férfit, majd a vállába rúgott. Még időben kiért az utcára M. édesanyja, aki lefogta a fiát, s visszavezette a házba.

A helyben hagyott H. miután hazament, magához vett egy baseball ütőt, s visszasietett a városközpontba, ahol haragosa a kutyáját sétáltatta. Távolról azzal fenyegette meg, hogy megdöglik, de nem ment oda hozzá,  majd úgy tett, mintha őt üldöznék. Az ütőjével dühében közlekedési táblákat és egyéb tárgyakat ütött meg, amitől az arra járók megijedtek.

A Tapolca Járásbíróság bűnösnek mondta ki M. Martint súlyos testi sértés bűntettében, garázdaság vétségében, amiért négy évre felfüggesztett két év szabadságvesztésre ítélték. H. J. Jácint terhére garázdaság, csalás és kábítószer birtoklásának vétségét állapította meg a bíróság, amiért egy év 10 hónap fogház büntetéssel sújtották, s kimondták: egy korábban felfüggesztett egy év fogházbüntetését utólag kell letöltenie.

A törvényszék helyben hagyta a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!