Rendőrségi

2009.09.07. 06:58

Az autópályán menekült a rendőrök elől a bódult sofőr

Szeged - Eltiltották az autóvezetéstől, ennek ellenére defektes járművével elhajtott az igazoltatás után a rendőrök elől az a 28 éves férfi, akit végül az egyik lehajtónál fogtak el az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Csongrád megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

MTI

Az autópályán a járőröknek még szombaton este azért lett gyanús a 28 éves a férfi által vezetett autó, mert jobb hátsó kereke defektes volt. A sofőr az igazoltatás során nem tudta átadni vezetői engedélyét, mint kiderült azért, mert a bíróság 2010-ig eltiltotta a járművezetéstől - mondta Szenti Szabolcs.

A rendőrök figyelmeztették a férfit, hogy nem mehet tovább az autóval, de ez egy cseppet sem izgatta, beindította a kocsit, gázt adott és elindult. A járőrök követték, majd rádión keresztül segítséget kértek. Az autópálya lehajtót a sándorfalvi rendőrőrs munkatársai lezárták, s sikerült megállítaniuk a férfit - közölte a hadnagy.

A sofőrről kiderült, hogy az autót bódult állapotban vezette. Mivel az eltiltás hatálya alatti járművezetést a bíróság elzárással is büntetheti, a rendőrség a férfit őrizetbe vette.

Címkék#bódult

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!