Rendőrségi

2009.12.22. 11:48

Csalás és okirat-hamisítás? - Nyomozás a veszprémi városházán

Veszprém - Egy önkormányzati képviselő feljelentést tett a Veszprém Városi Rendőrkapitányságon, ugyanabban az ügyben megtette azt a polgármesteri hivatal is, a rendőrség csalás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz.

Varga Domokos Péter

Egyelőre ennyit tudni bizonyosan arról az ügyről, melyről ma, kedden délután veszprémi képviselő-testület szocialista frakciója sajtótájékoztatót hívott össze az alábbi címmel: Csalás és okirat-hamisítás? - különös ügyek a veszprémi városházán.

A Naplónak megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, másfél hete egy magánszemély, dr. Hudvágner Tamás feljelentést tett, a tények pontosítása végett a rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el. Dr. Váradi Piroska közölte, Hudvágner Tamás feljelentése után, de azzal nagyjából egy időben ugyanebben az ügyben a veszprémi polgármesteri hivatal is feljelentést tett. Ezt követően, hozzávetőlegesen egy hete a Veszprém Városi Rendőrkapitányság az ügyben nyomozást rendelt el, csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Több részletet a szóvivő nem árult el, így lapunknak azt az információját sem erősítette meg, hogy a feljelentés kapcsolódott egy vállalkozói hiteligénylésen feltüntetett, feltehetőleg hamisított aláíráshoz.

A hírt a nap folyamán kiegészítjük az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakkal, valamint megpróbálunk információt kérni a városházától és Hudvágner Tamástól is.

Időközben az alábbi nyilatkozatot kaptuk dr. Hudvágner Tamástól:

Tisztelt Szerkesztőség!

Alulírott dr. Hudvágner Tamás a nevemmel történő jogtalan visszaélésről 2009. december 14-én szereztem tudomást Debreczenyi János polgármester úrtól.
Az ügyben magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt ugyanezen a napon feljelentést tettem a Veszprém Megyei Rendőrkapitányságon. Bízva az igazságszolgáltatás hatékony munkájában, meggyőződésem, hogy mielőbb lehetőség nyílik jóhírnevem tisztázására.

Tisztelettel:
dr. Hudvágner Tamás

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!