Rendőrségi

2012.04.24. 09:30

Előzetesben az akarattyai gyilkosság gyanúsítottja

Veszprém - Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte kedden a Veszprémi Városi Bíróság K. Andrást, akit a rendőrség a Balatonakarattyán elkövetett gyilkosságokkal gyanúsít meg.

Halmos György

A vasárnap hajnalban Budapesten elfogott férfit a rendőrség több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja. Az akarattyai gyilkosságokat a tettes még április elején követte el, azokra április 21-én derült fény, amikor rendőrjárőr érkezett a házhoz, mert az ott élő 54 éves nő gyereke már két hete nem tudott kapcsolatba lépni az anyjával.

Az előzetes letartóztatása elrendelésének indoka között szerepelt, hogy a férfi folyamatban lévő ügyben szökött el - ismertette a Veszprémi Törvényszék szóvivője. Dülkné dr. Pintér Zsuzsanna hozzátette, hogy a férfi csavargó, hajléktalan életmódja miatt a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve  mivel volt már büntetve, többek között erőszakos bűncselekmények miatt is, a bűnismétlés veszélyes is fennállt.

A rendőrség szerint az akarattyai tragédia oka szerelemféltés volt, egy 70 éves férfit és egy 54 éves nőt brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak, a házban élő 92 éves, magatehetetlen nő ellátatlanság miatt hunyt el.



A helyszínen készült képgalériánkért
klikk ide!



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!