Rendőrségi

2011.07.20. 13:39

Gyanúsítottként hallgatták ki Staudt Gábort

Staudt Gábor továbbra is abszurdnak tartja, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelente – közölte szerdán újságírókkal a képviselő, aki arra reflektált, hogy július 14-én az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki egy rágalmazási ügyben.

MTI

A politikus újra kijelentette, hogy „politikai koncepciós átvilágítás áldozatának" tartja magát és képviselőtársait.
A Magyar Nemzet szerdai számában írta meg, hogy Staudt Gábort a Központi Nyomozó Főügyészség nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A napilap ismerteti, hogy az ellenzéki képviselő a gyanú szerint Balajti Lászlónak, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatójának sérelmére követett el törvénysértést azután, hogy a polgári elhárítás a C típusú átvilágításban nemzetbiztonsági aggályokat fogalmazott meg róla és más képviselőtársairól.

Fazekas Géza, a nyomozó hatóság szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a Balajti László feljelentésére indult eljárást közváddal üldözendő cselekmény gyanújával folytatják, mert az AH vezetőjét mint hivatalos személyt, annak hivatalos eljárásában érte rágalmazás.
Staudt Gábor újságírók előtt úgy fogalmazott, örül annak, hogy valamiféle eljárás elindult a C-típusú átvilágításokkal kapcsolatban és a „Balajti-ügyben”. Mint mondta, annak már kevésbé örül, hogy az ügyészség ehhez azt választotta, hogy először őt hallgatták meg. A képviselő arra viszont emlékeztetett, hogy az ügyben ő maga kérte a mentelmi jogának a felfüggesztését az Országgyűléstől.

A C-típusú átvilágítása kapcsán továbbra is fenntartotta viszont azt a véleményét, hogy „politikai típusú átvilágítás áldozatának” tartja magát és képviselőtársait. Meglátása szerint ezt támasztják alá az átvilágításakor készült, azóta nyilvánosságra került szakvélemények is. Hozzátette, a nyilvánosságra kerülés bizonyítja, hogy korábban ezeket az iratokat jogtalanul titkosították.

Kitért arra is, hogy pótmagánvádas ügyet kezdeményezett Balajti László ellen. Mint mondta, szeretné, ha azt minél hamarabb tárgyalnák, mert akkor a bíróság előtt felteheti az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának kérdéseit.  „Kinek a megrendelésére, miért, hogy születtek ezek a szakvélemények, mik támasztják alá, hogy én nemzetbiztonsági kockázatot jelentek több társammal együtt” - sorolta a kérdéseket a politikus. 
Hangsúlyozta: az újbóli átvilágításáról szóló, március 30-án beadott kérésükre egyelőre semmilyen visszajelzést nem kaptak, annak ellenére, hogy a törvény szerint az eljárást hatvan nap alatt kell elvégezni. Végül leszögezte, mindent meg fog tenni, hogy az „átvilágítási botrány” kapcsán mindenki megtudhassa a tényszerű igazságot illetve, hogy megtalálhassák a „politikai és adott esetben a személyes felelősöket is”.







OLDALTÖRÉS: Jobbik: az ügyészség Staudt Gábor és a véleménynyilvánítási szabadság ellen indított hadjáratot









Jobbik: az ügyészség Staudt Gábor és a véleménynyilvánítási szabadság ellen indított hadjáratot









Jobbik: az ügyészség Staudt Gábor és a véleménynyilvánítási szabadság ellen indított hadjáratot









Jobbik: az ügyészség Staudt Gábor és a véleménynyilvánítási szabadság ellen indított hadjáratot

A Jobbik örömmel tapasztalja, hogy az ügyészség elkezdett foglalkozni a Balajti-üggyel, az viszont az ellenzéki párt szerint megdöbbentő, hogy a valódi problémák feltárása helyett "a jobbikos Staudt Gábor és a véleménynyilvánítási szabadság ellen indított hadjáratot".   
A Jobbik szerint a közvélemény annak kiderítését várná a bűnüldöző szervektől, hogy milyen körülmények között született meg a jobbikos képviselőket érintő "C" típusú átvilágítás eredménye, kik voltak annak a politikai megrendelői, és miért titkosították első körben 2030 év végéig a minősített adatot nem, csak politikai álláspontot tartalmazó "szakvéleményeket" - olvasható az ellenzéki párt szerdai MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írták, arról is kevés szó esik, hogy Balajti László ellen Staudt Gábor pótmagánváddal élt 2010 év végén, de ebben az eljárásban még nem történt meg a büntetőtárgyalás kitűzése sem. Kitértek arra is, hogy Gyurcsány Ferenc mentelmi ügye hosszú hónapok óta a mentelmi bizottság előtt fekszik, így eddig nem indulhatott meg a büntetőeljárás az országot tönkretevő, bukott miniszterelnök ellen. "Úgy tűnik, hogy a jelenlegi rezsimnek Gyurcsány megvédése és a Jobbik ellehetetlenítése a fő célkitűzése" - olvasható a kommünikében.
Szerdán a Magyar Nemzet arról számolt be, hogy gyanúsítottként hallgatta ki Staudt Gábort, a Jobbik országgyűlési képviselőjét a Központi Nyomozó Főügyészség nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt, még július 14-én. Fazekas Géza, a nyomozó hatóság szóvivője a napilapnak elmondta, hogy a Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal  (AH) főigazgatójának feljelentésére indult eljárást közváddal üldözendő cselekmény gyanújával folytatják, mert az AH vezetőjét mint hivatalos személyt, annak hivatalos eljárásában érte rágalmazás. A politikus panasszal élt - olvasható.






OLDALTÖRÉS: Magyar Nemzet - Staudt Gábort gyanúsítottként hallgatták ki






Magyar Nemzet - Staudt Gábort gyanúsítottként hallgatták ki






Magyar Nemzet - Staudt Gábort gyanúsítottként hallgatták ki






Magyar Nemzet - Staudt Gábort gyanúsítottként hallgatták ki

Gyanúsítottként hallgatta ki Staudt Gábort, a Jobbik országgyűlési képviselőjét a Központi Nyomozó Főügyészség nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt, még július 14-én - értesült a Magyar Nemzet.
A napilap szerdai száma ismerteti, hogy az ellenzéki képviselő a gyanú szerint Balajti Lászlónak, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatójának sérelmére követett el törvénysértést azután, hogy a polgári elhárítás a C típusú átvilágításban nemzetbiztonsági aggályokat fogalmazott meg róla és más képviselőtársairól.
Fazekas Géza, a nyomozó hatóság szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a Balajti László feljelentésére indult eljárást közváddal üldözendő cselekmény gyanújával folytatják, mert az AH vezetőjét mint hivatalos személyt, annak hivatalos eljárásában érte rágalmazás. A politikus panasszal élt. Staudt Gábor a szerinte valótlan eredményt hozó átvilágítás után azzal jelentette fel a tábornokot és vélelmezett társait, hogy törvénysértő, prekoncepciós eljárást folytattak velük szemben - olvasható a Magyar Nemzetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!