Rendőrségi

2011.02.02. 10:56

Gyermekeivel fajtalankodott az apa

Kecskemét - Első fokon 14 év fegyházbüntetésre ítélte a gyermekeivel fajtalankodó dunavecsei férfit a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán. Az ítélet nem jogerős.

MTI

Sárközy Szabolcs tanácsvezető bíró folytatólagosan elkövetett erőszakos nemi közösülés és folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében, valamint két rendbeli, kiskorúak veszélyeztetése bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit.
 A vádlott feleségét, a per másodrendű vádlottját, mint bűnsegédet, 4 év börtönre ítélte a bíróság.
 A vádirat szerint a férfi és felesége az otthonukban együtt nevelték a nő 1996-ban született kisfiát és 2001-ben született közös lányukat; a két gyerekkel a férfi fajtalankodott, illetve a kislányával közösült is. A másodrendű vádlott tudott mindenről, de nem tett ellene semmit.
   
Sárközy Szabolcs az ítélet indokolásában elmondta: a gyerekek vallomása, a helyszíni bizonyítékok, valamint az orvos szakértő és a pszichológus szakvéleménye is alátámasztotta azt, hogy a vádban felsorolt cselekmények megtörténtek, azok a két gyermek egész életére kiható traumát okoztak. A bíró mindkét vádlott esetében - valamennyi terhükre rótt cselekményben - megállapította a bűnösséget.
   
A bíróság az elsőrendű vádlottat a közös gyermek szülői felügyeleti jogától, a másodrendű vádlottat mindkét gyermeke szülői felügyeleti jogától eltiltotta.
   
A bűncselekmény úgy derült ki, a fiú elmondta barátjának, hogy nevelőapja erőszakkal mire kényszeríti, és arra kérte őt, mondja el nevelőjének. Ezután történt feljelentés az ügyben.
   
Az elsőrendű vádlott a bíróság előtt a fajtalankodás bűntettét mindkét gyermek esetében elismerte, de a nemi erőszak elkövetését tagadta. A bíróság a másodrendű vádlott bűnsegédi magatartását is bizonyítottnak látta, valamint a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét is megalapozottnak ítélte.
   
Az ügyészség mindkét vádlott esetében súlyosításért nyújt be fellebbezést: az elsőrendű vádlott esetében hosszabb időtartamú büntetés kiszabásáért, míg a másodrendű vádlott esetében a börtönfokozat fegyházfokozatra történő változtatásáért.
   
Az elsőrendű vádlott és védője is enyhítésért fellebbez. A másodrendű vádlott szerint a bíró "bűncselekményt követett el", mert őt fel kellene mentenie a bíróságnak, ugyanis az elsőrendű vádlott nem a férje.
   
A bíróság mindkét vádlott esetében fenntartotta előzetes letartóztatásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!