Rendőrségi

2011.12.14. 11:29

''Ha ennyit érek, ezt teszem'' - mondta, majd szíven szúrta magát

Szívtájékon szúrta magát a veszprémi nyugdíjbiztosítási igazgatóságon az az 55 éves férfi, akinek rokkantsági járandóságát jelentősen csökkentették.

Munkatársainktól

Drámai esemény színhelye volt szerdán délelőtt a kormányhivatal veszprémi nyugdíjbiztosítási igazgatósága. Egy 55 éves férfi az ügyintézőnek bemutatta azt a határozatot, amely szerint rokkantsági nyugdíját jelentősen csökkentették, majd néhány kérdést tett fel ezzel kapcsolatban. Ezt követően a zsebéből elővett késével szívtájékon szúrta magát az igazgatóság ügyfélvárójában.

A mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a megyei kórházba, ahol azonnal elkezdték az életmentő műtétet. (A beteg csütörtök délutáni állapotáért kattintson ide)

Dr. Réfi Jenő, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy az egészségkárosodott férfi rokkantsági nyugdíja november elsején megszűnt, ugyanis az időszakos felülvizsgálatot végző orvosi bizottság az egészségi állapotában javulást tapasztalt.



Megjegyezte, hogy a döntés ellen a férfi fellebbezhetett volna. Ebben az esetben a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő mondott volna az állapotáról véleményt, de ezzel a lehetőséggel a férfi nem élt.



Másik ellátásra, rendszeres szociális járulékra viszont jogosult volt, ezzel az ügyfél is tisztában lehetett. A férfi a tragikus tett előtt valami olyasmit mondott, ha ennyit érek, akkor akkor ezt teszem, majd ezután azonnal szíven szúrta magát. Az egész esemény olyan gyorsan játszódott le, hogy senkinek nem volt ideje közbelépni, megakadályozni. Réfi Jenő megemlítette: az ügyfélszolgálaton dolgozóknak felajánlották, ha a tragikus esemény nagyon megviseltek őket, vegyenek ki szabadnapot.

Az igazgatóság munkáját a tragikus és sajnálatos esemény nem befolyásolja, továbbra is fogadják az ügyfeleket. Réfi Jenő szólt arról is, hogy nagyon ritkán előfordulnak olyan ügyfelek, akik hangosabban nyilvánítják ki nemtetszésüket egy-egy határozattal kapcsolatban, de azon a szinten maradnak, nem durvulnak el. Az igazgatóság épületében egyébként van biztonsági szolgálat is.

Lapunk megtudta, ki volt az a személy, akik végső kétségbeesésében szíven szúrta magát. Zircen, az egyik tömbház földszinti lakásán kopogtattunk szerda este: K. Lajos feleségét kerestük. Az asszony a levélbedobó nyíláson át, fáradt hangon csak ennyit mondott: Kérem, hagyjanak! Ne haragodjon, van elég bajunk.

A család közeli ismerősétől megtudtuk, hogy a férfi egykoron sok éven át a tsz-ben dolgozott, mint lakatos. Gyakran látták a városban sétálgatni, szívesen leállt beszélgetni ismerőseivel, régi kollégáival. Barátságos embernek ismerték a településen K. Lajost.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretiben vizsgálja az eset körülményeit.



Az MSZP nyílt levele Orbán VIktornak és Selmeczi Gabriellának a tragikus eset után

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!