Rendőrségi

2014.08.06. 14:45

Ki ölte meg a pápai asszonyt?

Halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK)bűnügyi osztálya az 51 éves pápai Cs. Tamással szemben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Kovács Erika

A rendőrség tájékoztatása szerint az eljárás 2014. május 30. óta a gyanúsított előzetes letartóztatása mellett történik. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy édesanyját 2014. áprilisában tettleg bántalmazta, amitől az idős nő meghalt. A megalapozott gyanú szerint a férfi ezután a holttestet Pápa külterületén elrejtette, majd 2014. május 5-én a rendőrségen valótlan bejelentést tett édesanyja eltűnéséről.

A Veszprém MRFK bűnügyi osztályán 2014. május 27-én Cs. Tamást gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt. Június 18-án, terepkutatáson egy holttestet találtak, amelyről az orvos-szakértői vélemény alapján történt azonosításon kiderült, az eltűntként keresett édesanya maradványai. A szemlék, szakértői vélemények, kihallgatások és egyéb bűnügyi információk alapján a férfit 2014. július 10-én halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsították meg. A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!