Rendőrségi

2016.05.29. 11:58

Kisbusz és autó ütközött a 71-es főúton (frissítve)

A baleset a Balatonvilágos és Balatonakarattya közötti szakaszon történt.

Kovács Erika

Összeütközött egy személyautó és egy kisbusz vasárnap kora délután Veszprém megyében, a 71-es főút Balatonvilágos és Balatonakarattya közötti szakaszán. A balesethez a balatonfűzfői hivatásos és a polgárdi önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket, majd feszítővágó berendezés segítségével megkezdték az egyik járműbe beszorult sérült kiszabadítását.

A helyszínelési és műszaki mentési munkálatok idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.

FRISSÍTÉS: A rendőrség befejezte a helyszínelést.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 13 óra 40 perc körüli időben egy, az M7-es autópálya lehajtójától Balatonakarattya irányába közlekedő személygépkocsi eddig ismeretlen okból áttért a szembejövő forgalmi sávba, és ott nekiütközött egy kisbusznak. Az ütközést követően mindkettő jármű az út menti árokba hajtott. A személygépkocsi 35 éves sofőrje és utasa súlyos sérüléseket szenvedtek, a kisbuszban pedig hárman sérültek meg könnyebben.

FRISSÍTÉS: Súlyos baleset Balatonakarattyánál kilenc sérülttel

Egy Ford Focus sofőrje az M7-es autópálya lejárójától haladt Balatonakarattya felé a 71-es úton vasárnap, amikor eddig ismeretlen okok miatt áttért a vele szemben levő sávba, ahol összeütközött egy Mercedes kisbusszal. Az ütközés következtében a Ford 35 éves sofőrjét súlyos, életveszélyes sérüléssel mentőhelikopterrel, 30 éves utasát pedig súlyos sérüléssel, mentőutóval vitték a siófoki kórházba. Négy könnyű sérültet a székesfehérvári és a veszprémi kórházba szállítottak, hármat pedig a helyszínen láttak el a mentők – tudtuk meg Gaál Csaba megyei rendőrségi szóvivőtől és Czaltik Mihálytól, a megyei mentőszolgálat mentésirányítójától. Csépányi-Barczi Petra, a megyei katasztrófavédelem szóvivője közölte, az életveszélyes sérültet a balatonfűzfői tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki a roncsokból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!