Rendőrségi

2006.06.28. 22:00

Meghosszabbított évek a börtönben

Mórocz Zsolt

Mint arról beszámoltunk, a hatgyerekes Horváth Vilmos kisebb-nagyobb szívességeket tett az osztályvezetõnek, aki cserébe bizonyos ügyeit elsimította, illetve az ellene folyó eljárásokról tájékoztatta. A 37 éves tapolcai Horvá-thot ez év márciusban a Gyõri Ítélõtábla jogerõsen négy évre ítélte folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és befolyással üzérkedés bûntettében. (Az osztályvezetõt öt év börtönnel sújtották.)Nemrég újból bíróság elé állították. Horváth ellen 2003. január végén végrehajtást kértek 255 ezer forint értékben. A végrehajtó lefoglalta Horváth 680 ezer forintot érõ Ladáját, majd az év július 2-ára kitûzte a kocsi árverését. Ezen a napon azonban a végrehajtást kérõ személy egyezséget kötött a többszörösen büntetett férfival, miszerint a pénzét részleteiben megkapja október végéig. Mivel a férfi nem tett eleget ígéretének, ismét lefoglalták a kocsiját. Ezen a hivatalos eseményen jelen volt H. Ferenc is, aki se szó, se beszéd elhajtott a Ladával. Az autót a lakása elõtt lefoglalták, ahol késõbb megjelent Horváth, s ekkor õ kötötte el a négykerekût szintén törvénytelenül. Késõbb a tartozást rendezte, kifizette kamatostól a 255 ezer forintot. Tavalyelõtt egy tapolcai férfi feljelentést tett Horváth ellen nagyobb értékre folytatólagosan, üzletszerûen elkövetett csalás bûntette és súlyos testi sértés miatt. B. F.-et ismételten az év január 27-én hallgatták ki délelõtt a rendõrségen, ahol megerõsítette korábbi feljelentését. Errõl - ki tudja, honnan ?! - tudomást szerzett Horváth este nyolckor felhívta azzal, hogy találkozzanak. Érte ment kocsival, majd elvitte autókázni Zalahaláp felé. A kocsiban ülõ másik férfi jelenlétében az elsõrendû vádlott kifaggatta feljelentõjét, hogy mit beszélt róla a nyomozónak. Utasa mindent õszintén elmondott, amin Horváth bedühödött, s akkorát vágott be B. F.-nek, hogy annak eltörött az arc- és az orrcsontja - nyolc napon túl gyógyuló sérülést szen- vedett. Horváth Vilmosnak egyebek között aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bûntette miatt - halmazati büntetésül - három és fél évet kell rács mögött töltenie. Az ítélet jogerõs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!