Rendőrségi

2014.01.20. 11:15

Megkötöztek és kiraboltak két nőt az álarcos rablók

Az álarcos, pisztolyos férfiak betörtek két ajkai nő lakásába, majd bántalmazták és kirabolták őket, 2011 októberében.

A nyomozás adatai szerint 2011. október 5-én 22 óra 10 perc körül két nő ajkai otthonába hatolt be erőszakosan két álarcos férfi, akik a sértetteket megtámadták, bántalmazták és az értékeik átadására kényszerítették őket. Akaratuk nyomatékosításául egy pisztolyt is fogtak áldozatukra. Mielőtt a bűncselekmény helyszínéről távoztak, a sértettek végtagjait gyorskötözővel és ragtapasszal összekötötték, a szájukat is leragasztották, majd a kamrába zárták őket. A rablás során készpénzt, arany ékszereket és értékes órákat tulajdonítottak el.

Mintegy kétéves nyomozás eredményeképpen a rendőrök felderítették a rablás körülményeit és azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. Megállapították, hogy a rablást a 46 éves budapesti K. L. és a 40 éves lakcím nélküli P. I. követte el, F. Zs. 43 éves ajkai lakos javaslatára.

A gyanúsítottak elfogásukat követően őrizetbe kerültek. Egyiküket előzetes letartóztatásba helyezték, a másik két személy pedig korábbi szabadságvesztés büntetésének letöltését kezdte meg.

A fegyveresen elkövetett rablás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a napokban vádemelési javaslattal továbbította az Ajkai Járási Ügyészség felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!