Rendőrségi

2010.05.27. 06:44

Négy baleset az M0-áson: lassú a forgalom

Budapest - Rövid időn belül négy baleset is történt csütörtök reggel az M0-ás autóúton, ezért nagyon lassú forgalomra kell készülni - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

MTI

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a Szeged felé a jobb pályán a 10. kilométerkőnél két kamion közé szorult egy személygépkocsi, amelynek utasai - anya és fia - könnyebben megsérültek.
A nő beszorult az autóba, őt ki kellett szabadítani, majd mindkét sérültet kórházba szállították a mentők.
A baleset miatt teljes az útzár az autóúton - tette hozzá az ügyeletes.
Beluzsárné Belicza Andrea beszámolt arról is, hogy a 19-es kilométerkőnél pedig két személygépkocsi ütközött össze, ami miatt félpályás az útzár a helyszínen.
Az autóút bal pályáján, a 26. kilométerkőnél kitört a kereke egy kisteherautónak; a műszaki mentés idejére csak fél pályán haladhat a forgalom.
Ugyanebben a sávban, az M0 és az M6 találkozásánál pedig két kamion rohant egymásba, ami miatt szintén lezárták a fél pályát - tájékoztatott a sajtóügyeletes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!