Rendőrségi

2014.11.19. 17:10

Rágalmazásért pénzbüntetés

Pápa, Veszprém - Rágalmazás vétsége miatt két, a Jobbikhoz kötődő férfit ítélt el jogerősen a Veszprémi Törvényszék, ahol egy szó sem esett a politikai hovatartozásukról. Mindkettőjüknek pénzbüntetést kell fizetni.

Mátételki András

Az ügy másodrendű vádlottja, a 39 éves Erőss Bulcsú 2012 augusztus elején e-mailben levelet írt a pápai rendőrkapitánynak abban az ügyben, amiben megszüntették a nyomozást könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt egy gyerekkorúval szemben, mivel még nem töltötte be a 14. évét, így nem volt büntethető. A levél írója arra hivatkozott, hogy fogadóóráján (önkormányzati képviselő volt Pápán), megkereste őt a sértett fiú egyik szülője, aki több kritikus megjegyzést tett a nyomozással kapcsolatban. (A bűnügy arról szólt, hogy roma fiúk megverték magyar ismerőseiket. - M. A.) A bíróság szerint Erőss a városi kapitánynak írt levelében tényszerűen állapította meg, hogy a rendőrségi előadó nem a valóságnak megfelelően nyomozott, enyhén elfogult volt olyanokkal szemben, akik a bűn útjára léptek. A levélben az is szerepelt, hogy a százados asszony azzal „ijesztgetett”, hogy a végén még a sértett ellen indítanak nyomozást. Megfogalmazódott az is, hogy az ügy előadója hamisan tálalta a történteket az eljárást megszüntető határozatban.


Orbán Imre 150 ezret fizet
Fotó: Polgár Tibor

Ezt a levelet a 48 éves Orbán Imre, az első rendű vádlott (akkor még a Jobbik pápai szervezetének elnöke, a párt megyei alelnöke volt, jelenleg a megyei közgyűlés tagja) másnap feltette saját Facebook  üzenőfalára, ahol kiírta a százados asszony nevének kezdőbetűit. A bíróság megállapította: a kívülállóknak is egyértelműen beazonosítható volt a nyomozó. A levél téves tényállításai alkalmasak voltak a sértett becsületének csorbítására - fogalmazódott meg az ítéletben.

A Veszprémi Törvényszék jogerősen bűnösnek mondta ki a két férfit társtettesként elkövetett rágalmazás vétségében, amiért Orbán Imrének 150 ezer, Erőss Bulcsúnak 100 ezer forintot kell fizetnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!