Rendőrségi

2009.06.22. 02:29

Szállodából is loptak

Balatonfüred - Egy nemzetközi hírű labdarúgó-játékvezetőnek a füredi kempingben lévő lakókocsijából lopott el két fiatal hetekkel ezelőtt egy televíziót, valamit több értékes melegítőruhát - tudtuk meg dr. Biró Barnától, a füredi kapitányság bűnügyi osztá- lyának vezetőjétől.

Mátételki András

A tettesek átugrottak a kerítésen, majd egy szürke gépkocsival elhajtottak. A rendszám alapján kiderült, az ifjak tavaly év végén vásárolták a négykerekűt, de még nem írták át. 

Mivel ezt a kocsit korábban máshol igazoltatták a benne ülőkkel, a nyilvántartásból előkerültek a fiatalemberek fotói. Ennek alapján a kempingben dogozók beazonosították a tolvajokat. 

Egyiküket, F. Balázst budapesti lakásán elfogták, ahol kiderült: egy taksonyi konditerem két öltözőszekrényéből vittek el értékeket. 

A gyanúsított mindent elismert, ám társáról nem volt hajlandó beszélni. A szabadlábon védekező ifjú társával június 14-én a Flamingó Hotelbe más nevén váltott jegyet, majd fürdőzés helyett barátjával nekiesett nyolc öltözőszekrénynek. 

Egy értékes mobiltelefont, valamint apróságokat vittek el, ám a személyzet elkapta őket. F. Balázs elismerte, hogy egy hónappal ezelőtt már járt a hotelben, akkor 85 ezer forint és egy bankkártya volt a zsákmánya. 

A 24 éves fiatalt a bíróság a minap letartóztatta, társa szabadlábon védekezik.

Címkék#lopás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!