Olaszfalu

Ez egy összetartó közösség, és ez a közösség azért lehet erős, mert nemcsak szűkebb, hanem tágabb környezetéért is felelősséget vállal - mondta el Ovádi Péter a XV. Bakonyi krumpliszüret és művészeti fesztiválon szombaton.
OLASZFALU-ALSÓPERE A Karitász táborok országos megnyitóját a Verga Zrt. hoteljának parkjában – egykori Nádasdy birtokon – tartották, melyen részt vett Polgárdy Imre, Veszprém megyei közgyűlés elnöke, Schumacher István a Verga Zrt. vezérigazgatója és több
Máhl Ferencet sokan csupán közéleti személyiségként ismerik – tizenhét évig volt faluja elöljárója, 2002-től-2010-ig a megyei közgyűlés tagjaként dolgozott – holott két verseskötettel is büszkélkedhet.
Olaszfalu – Stabil a település gazdálkodása, a költségvetésben van tartalék a jövő évi pályázatokhoz. Egy 2017-re tervezett, nagyszabású, harmincmillió forintos felújításra is megérkezett a pénz.
Olaszfalu – Egy kilométer járdát, valamint háromszáz méter hosszú, négy méter széles útszakaszt aszfaltoztak a településen. A megújult útszakaszt Boriszné Hanich Edit polgármester és Ovádi Péter, a Fidesz választókerületi elnöke adta át.
Olaszfalu - Az I. világháborúban a korabeli Olaszfalu katonafiai is helytálltak, a háború végéig a település fájdalmas, soha nem pótolható veszteségeket szenvedett ötvenkét hősi halottja személyében – mondta Boriszné Hanich Edit polgármester az 1945. márc