SÉTA

2015.06.10. 14:48

Gréta kapta az aranytollat

Ajka - Lapcsoportunk Séta (Sajtó és tanulás) programjának tavaszi kurzusa végén a Bródy gimnázium diákja, Bodnár Gréta 9.G. osztályos tanuló vehette át írásaiért az Aranytollat szerdán.

Napló-információ

Fotó: Penovác Károly

Gréta a tavaszi kurzusban több cikket is írt, ügyesen fogalmaz, jó a helyesírása. Az iskola egyik legjobb tanulója, szorgalmas diák. Lapunknak elmondta, hogy talán nagyapjától ragadt rá az olvasás szeretete, de a média világába eddig nem kirándult senki a családból. Ő is most kezdett el írni, de a tervei között már az szintén szerepel, hogy haditudósító lesz. Vonzza az orvosi, állatorvosi pálya is, de még nem döntött, gondolkozik. Az iskolában kedvenc tantárgya a kémia, de a magyart is szereti. A nyáron sokat olvas, lovagol majd és zenél is, hiszen játszik fuvolán, zongorán de mostanában gitározik is. Kedvenc filmje a Top gun, költője Ady Endre. Tervei szerint a Séta következő kurzusában ugyancsak részt vesz majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!