SÉTA

2017.05.10. 14:14

Örömmel díszítettük a ballagók termét

SÜMEG - Idén a Kisfaludy Sándor Gimnáziumban - kicsit formabontó módon - május ötödikén, pénteken késő délután volt a ballagás.

SÉTA

Délelőtt még javában okosodtunk, tanultunk, de aztán megkezdődött a tantermek és az iskola díszítése. Az osztályunk kapta fel-adatul az egyik végzős osztály, a 12. A termének díszítését. Remek csapatmunkával és közös ötleteléssel nagyon szép lett a terem, és a táblát is közösen díszítettük. Számomra ez a díszítés is nagy élmény és öröm volt, mint ahogy a tavalyi is.

Különös, bizsergető érzés volt látni, ahogy a ballagók könnyes szemekkel birtokba vették „virágbirodalmukat”. A nap és az esemény fényét csupán pár felhő árnyékolta be, a ceremóniát a tornateremben rendeztük a rossz idő miatt. Ettől függetlenül a hatalmas tömeg által figyelemmel kísért műsor nagyon szép és megható volt.

Ezt követően a szülők is átadhatták a ballagóknak szánt virágokat, csokrokat. Alsós diákként jó érzés volt egy ilyen rendezvényen részt venni, látni, hogy mi hogyan működik. Már most van elképzelésünk arról, hogy pár év múlva nekünk milyen lesz a búcsúnk.

Tóth Rebeka, Kisfaludy Sándor Gimnázium

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!