futsal nb I

2019.06.06. 21:20

1. FC Veszprém: Történelmi bronzérem!

Története során első ízben állhatott dobogóra az 1. Futsal Club Veszprém az élvonalbeli bajnokságban, miután a bakonyiak megszerezték második győzelmüket a mindent eldöntő párharcban a Dunaújváros ellen.

B. Virág Rita

Fotó: Balogh Ákos/Napló

1. FC Veszprém–Dunaújváros 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)

Veszprém, 1000 néző. V.: V.: Szilágyi. 1. Futsal Club Veszprém: Spandler – Tatai, Márkus, Komáromi, Boromisza D. Csere: Schmidmajer (kapus), Tar, Dávid, Gyurcsányi, Bognár, Bencsik Á., Bencsik R. Megbízott vezetőedző: Németh Gábor. Dunaferr Due Dutrade FC: Rigó – Németh, Klacsák, Horváth, Sáhó. Csere: Cseresnyés, Reveland (kapusok), Öreglaki, Dabó, Fridrich, Szeghy, Pál, Móra, Csányi. Edző: Fehér Zsolt.

A 2018/19-es idényben utolsó mérkőzését vívta az 1. FC Veszprém alakulata, amely hazai pályán történelmi sikerre készült. A bakonyiak ugyanis fennállásuk első érmére hajtottak a Dunaújvárossal szemben. A két győzelemig tartó párharc mindent eldöntő, harmadik ütközetének a Március 15. úti sportcsarnok adott otthont, ahol a komoly tét dacára – talán a hétközi időpont miatt – nem volt telt ház. Az első mérkőzésen az FCV 5-2-re nyert, a másodikon 3-0-ra kikapott.

A találkozó előtt Németh Gábor vezetőedző lapunknak elmondta, az újvárosi vereség nem érintette jól a fiúkat, de azóta minden edzésen azt suly­kolta, az ilyen pillanatokért, mérkőzésekért érdemes sportolni, mint amilyen a bronzcsata utolsó derbije.

Az első percekben a Veszprém próbálta ráerőltetni akaratát ellenfelére, de komolyabb helyzetig nem jutott. A Dunaújváros lőtt először kapura, Klacsák durrantott fölé. Néhány pillanat múlva Tatai adott remek passzt a mélységből érkező Bognárnak, akit végül a hatoson belül szereltek.

Lüktető volt a játék, felváltva forogtak veszélyben a kapuk.

Az 5. percben oldalbedobást végezhetett el a Veszprém, Gyurcsányi passzát Dávid a rövid kapufára vágta. Egy perc múlva Tatait rúgta fel Németh Péter, a kisbüntetővel felérő szabadrúgást a sértett a bal alsó sarok mellé lőtte.

A 8. percben Boromisza D. jobb oldalról adott be élesen a hosszú kapufához, Tatai elől a kapus kivetődve védett. Még ugyanebben a minutumban Dávid megszerezte a vezetést: Tatai kilenc méterről remekül passzolt Dávidhoz, aki parádés mozdulattal továbbította a játékszert a hálóba, 1-0.

A Dunaújváros próbált gyorsan válaszolni, de Spandler bravúrral védte a próbálkozást. Aztán Sáho fordult le emberéről, s nagy erővel a bal sarok mellé lőtt. Hazai időkérést követően Pál végzett el szabadrúgást a félpályáról, középre tartó lövését Spandler könnyedén védte.

Vészkapussal támadott a Dunaújváros, majd egy veszprémi szabálytalanság után Németh Péter szabadrúgása okozott bonyodalmat, de Spandler észnél volt, a kipattanót kapura vágó Pál löketénél pedig a kapufa segített.

Fokozódott a feszültség, Komáromi kapott sárgát, majd a 16. percben nagy butaság után, nem hagyta elvégezni az újvárosi szabadrúgást, megkapta a második lapját is, így kénytelen volt elhagyni a játékteret. A kiállításért járó két percben érthetően beszorultak a hazaiak kapujuk elé, ám Tatai, Dávid és Bencsik R. jól állta a sarat.

A játékvezetők is hozzájárultak ahhoz, hogy paprikás volt a hangulat, több megkérdőjelezhető ítélettel borzolták a közönség kedélyeit.

A félidő utolsó percében egyenlített a Dunaújváros, bal oldali szögletet Németh Péter gurított vissza, s a félpálya közepéről Pál Patrik nagy erővel bombázott a kapuba, 1-1.

A második félidő elején remek helyzete akadt az Újvárosnak, ám Spandler megint a helyén volt. A 25. percben szabadrúgás variáció végén Boromisza D. fordult le szépen, ballábas lövését a felső sarokból tolta szögletre Rigó.

Sajnálatos, hogy az igen színvonalas, küzdelmes és nagy iramú rangadó színvonalához nem tudtak felnőni a sípmesterek. A 27. percben Bencsik Á. Szép csellel küldte el Némethet a hatoson belül, a löbbölését a jó ütemben kilépő Rigó szögletre ütötte.

A 31. percben Gyurcsányi bal oldalon szép csellel verte meg emberét, és hat méterről, kisodródva a kapust találta telibe.

A hajrához érve a játékvezetők teljesen elvesztették a fonalat, s méltatlanul gyenge produkciójukat a két csapat bánta.

A 37. percben formás újvárosi támadás végén Németh durrantott kapufára. A hátralévő időben nem esett több gól, jöhetett a hosszabbítás.

A kétszer öt perces ráadás első felvonásán, a 43. percben Németh rövid sarokra tartó lövését védte Spandler. Két perc múlva újra a veszprémi kapusnak akadt dolga, aki Sáhó próbálkozását hárította bravúrral.

A térfélcsere után előbb Tatai Gyurcsányihoz passzolt, aki 10 méterről centikkel lőtt a bal alsó sarok mellé. Aztán a 49. percben Tatai cikázott végig a védőkön, lövése a felső kapufáról a balról érkező Bencsik R. elé pattant, aki az üres kapuba vágta a játékszert.

Egyetlen perc maradt, a Dunaújváros vészkapussal támadott, és óriási izgalmak közepette ért véget a találkozó, ahol történelmi bronzérmet ünnepelhettek a hazaiak.

Németh Gábor: – Köszönök mindent a csapatnak és Madarász Jánosnak. Azt gondolom, ez a bronzérem az ő érdeme. A fiúk az első perctől fogva fantasztikus teljesítményt nyújtottak, ilyen mentalitással nem lehet veszíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában