Sport

2007.07.23. 02:28

Benik totálgázzal győzött

Veszprém - A pályák mellett negyven fok, az autókban ennél is sokkal melegebb kínozta a 14. OMV Bixxol Veszprém- rali résztvevőit és nézőit. Az országos bajnokság ötödik futama rendkívüli esemény nélkül fejeződött be, és ez az egyik legfontosabb hír.

Novothny Ottó

Az első nap után csaknem valamennyi kategóriában változott a befutók helyezése.

A csúcsmodellek esetében például az összetett pontversenyt vezető Turi Tamás- Tóth Imre kettős hajthatta a vezetés tudatában nyugodtabb álomra fejét (előnyük 2,4 másodperc volt), majd vasárnap a Benik Balázs-Varga István duó már az első szakaszon beelőzött, és ettől kezd- ve nem is adták át az első helyet másnak. A dobogó tetején aztán boldogan mondta a győztes pilóta: - Számunkra szinte hazai volt a pálya, hiszen ugyanaz a támogatónk, mint a veszprémi rali névadója. Szeretünk itt autózni, bár ez nehéz három nap volt.

- Pokoli verseny volt - értett egyet ellenfelével Turi Tamás. - Már várom az aszfaltos futamokat, mert ott talán kissé esélyesebbek vagyunk.

A pontversenyt továbbra is Turiék vezetik, mégis a vég- elszámolást tekintve Benikék állnak jobban. A látszólagos ellentmondás titka, hogy a nyolc futamból a két legrosszabb eredményt el lehet a végén dobni, és Benikék már egyet nulláztak, miközben három versenyt megnyertek, Turiék pedig két győzelemnél tartanak és eddig mindig célba értek.

A hazaiaknak is jutott öröm, hiszen Aschenbrenner György Pikó Zsuzsával az oldalán két év veszprémi ralis szünet után állhatott fel a dobogó harmadik fokára. (Természetes, hogy szombaton este még Herczigég állhattak volna fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.)

- Vigyáznom kellett az autóra, hiszen mindenképpen célba akartam érni - fogalmazott Asi az ünneplés végén. - Ott zártunk, ahová vártuk magunkat, boldog vagyok.

Kevésbé tűnt néhány pillanatra annak Lakatos Róbert. Az eredményhirdetést gyanútlanul szemlélő főszervező ugyanis ármány áldozata lett: valamennyi helyezett az ünnepi pezsgővel a sportvezetőt vette célba. Tocsogó cipője jelezte, hogy ebben a műfajban is meglehetősen precízek a pilóták.

- Extrém időjárás volt, ami sajnos a nézőszámban is visszaköszönt - lihegte a pezsgőben fürdő Lakatos. - Ettől függetlenül köszönettel tartozunk azoknak, akik a strand helyett minket választottak. Úgy érzékeltem, végig remek volt a hangulat, jó érzés, hogy sikeresen túlvagyunk az eseményeken.

Nos, ugyanezt az érzést valószínűleg kissé árnyaltabban élte át az Ollé Sasa-Kerék Balázs kettős. A csapat 226 ezer eurót érő Suzuki Swift Super 1600-asa ugyanis szó szerint porrá égett. Szerencsére a benne autózók időben elhagyták a gépet, ám a tűzoltók sem tudtak mit kezdeni a roppant intenzíven lángoló autóval, amely teljesen megsemmisült. A kár ötvenmillió forintnál is több...

Asi mellett az N-es csoportban is jutott sikerélmény a hazai nézőknek: a Balázs Vilmos-Kottán Péter kettős a harmadik helyen végzett. (Egyáltalán nem meglepő, hogy az első nap végén még ők is vezettek, ám végül Elek István nyert.)

Ugyanitt a Veszprém megyeiek közül az ötödik helyen intették le az Osváth Péter- Nemes Csaba balatonfüredi autót.

Ebben a csoportban kénytelen volt idő előtt kiszállni a buliból a veszprémi Varga Attila-Strenner Antal páros, ahogy a Krózser Menyhért- Fodor Géza duó sem tudta teljesíteni a távot a Super 1600-asok között.

A 14. OMV Bixxol Veszprémi-ralin 104 autó startolt el, közülük 44-en iratkozhattak fel a végén az eredményjel- ző táblára.

Végeredmény, abszolút: 1. Benik-Varga (Ford Focus), 2. Turi-Tóth (Skoda Fabia), 3. Aschenbrenner-Pikó (Mi- tsubishi Evo VI) N csoport: 1. Elek-Budai (Mitsubishi Evo IX), 2. Szíjj-Magyar (Mitsubishi Evo VI), 3. Balázs-Kottán (Mitsubishi Evo IX), 4. Matics-Vinoczai (Mitsubishi Evo VI), 5. Osváth-Nemes (Mitsubishi Evo VI).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!